2013. novemberében Dr. Nánási Illés bíró közremáködésével és vezetésével szabálysértési workshopot tartott a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék a bünügyi tudományok modulosainak és érdeklődő felsőbbéves joghallgatóknak.
Az érdeklődő joghallgatók az alábbi tematikában mélyülhettek el a 10 órás workshopon való részvétellel.
1. óra:
rövid történeti bevezetés (1968. évi I. törvény, 1999. évi LXIX. tv. 2012. évi II. tv.);
a szabálysértés fogalma, annak elhatárolása a bűncselekmény fogalmától, a társadalomra veszélyesség mértéke (a Debreceni, a Nyíregyházi és a Szegedi Járásbíróság egyes döntéseinek ismertetése);
szankciórendszer (azon belül a közérdekű munka korábbi tv. szerinti végrehajtása során felmerült problémák, beszámítás a pénzbírságba és a közérdekű munkába, járművezetéstől eltiltás kezdetének számítása, beszámítás);
más jogszabályok alkalmazásának lehetősége és kötelezettsége a szabálysértési eljárásban.
2. óra:
alapelvek [hivatalból eljárás jogszabályban rögzítettsége, ártatlanság vélelme, bizonyítási teher (előkészítő eljárás), védekezés joga (mikor kötelező a védelem), jogorvoslati jog (mely döntések, végzések, határozatok ellen), nyelvhasználathoz való jog (mely esetben nem illeti meg az eljárás alá vontat)];
eljáró hatóság (hatóság-e a bíróság, bíróság elé állítása, helyszíni bírságolásra jogosultak), bíróság hatásköre, illetékessége (átváltoztatásos ügyekre nincs megállapítva, módosítás után sem egyértelmű);
egyesítés, elkülönítés (járási hivatal esetén nincs más hatóság, ami ne lenne kizárva); áttétel (bíróság, tárgyaláson kívül vagy csak tárgyaláson);
az eljárás alá vont személy képviselője (védő vagy jogi képviselő);
sértett (elhatárolása a feljelentőtől, a sértett jogorvoslati joga mely eljárási formákban áll fenn).
3. óra:
a tényállás tisztázása (kell-e jogszabályban rögzíteni, előkészítő eljárással érintett ügyben kit terhel);
tanú adatainak zártan kezelése (zárt kezelése esetén a meghallgatás szabályai)
szakértő (kirendelése kötelező-e, díja megállapítása, jogorvoslat, szakértők száma);
tolmács (díja megállapítása, jogorvoslat);
okirat (környezettanulmány, szaktanácsadói vélemény, értékközlés, „hazugság-vizsgálat”);
az eljárás felfüggesztése (ezen belül ismeretlen helyen tartózkodóval szemben 2 éven belül határozathozatali kötelezettség);
kézbesítés (hirdetményi kézbesítés, bv. megkeresése, körözés);
szabálysértési kár (fogalma, megtérítése, közvetítői eljárás);
határozat közlése (jogerősítési kötelezettség jogorvoslat nélkül);
határozat kijavítása, kiegészítése (jogorvoslat).
4. óra:
határozat tartalma [helyszíni bírságot kiszabó nyomtatvány tartalma [22/2012. (IV. 23.) BM rendelet, 2000. évi CXXVIII. tv.], hiányosságok értékelése, új határozat meghozatalára, új eljárás lefolytatására utasítás];
5. óra:
a szabálysértési hatóság határozata (meghallgatás nélküli eljárás, meghallgatás);
jogorvoslat a határozattal szemben (kifogás - határidő, jogosultak, tartalma);
intézkedések a kifogás alapján (hatályon kívül helyezés, áttétel, megszüntetés, felfüggesztés);
kifogás elintézése tárgyaláson kívül;
tárgyalás tartása, részvételi kötelezettség;
határozat, jogorvoslat;
előkészítő eljárás (visszaküldhető-e az irat);
meghallgatás nélküli eljárás (határozat tartalma, megszüntetés, felfüggesztés, jogorvoslat);
tárgyalás tartása (részvétel, határozat tartalma, jogorvoslat);
6. óra:
bíróság elé állítás (arra jogosultak, tárgyalás megtartásának akadályai, határozat tartalma, jogorvoslat);
perújítás (mely eljárásokban, mely határozatok ellen, jogosultak köre, eljárási formák, jogorvoslat);
fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések (törvényes képviselő meghallgatása, helyszíni bírságolás, szankciórendszer);
végrehajtás (pénzbírság, közérdekű munka, szabálysértési elzárás, átváltoztatás, adók módjára végrehajtás, kártérítés, rendbírság);
adatszolgáltatás (közérdekű munkával megváltás bejelentése, Szegedi Járásbíróság jogesete – jogellenes fogvatartás megelőzése).
7. óra:
egyes szabálysértési tényállások és azok elhatárolása a megfelelő bűncselekménytől, halmazat [magánlaksértés, távoltartó határozat szabályainak megszegése, rendzavarás, garázdaság, tiltott prostitúció, veszélyes fenyegetés, feloszlatott egyesület tevékenységében való részvétel (feloszlató határozat, a Debreceni Járásbíróság jogesete), valótlan bejelentés, járművezetés az eltiltás tartama alatt].
8. óra:
egyes szabálysértési tényállások és azok elhatárolása a megfelelő bűncselekménytől, halmazat [(tulajdon elleni szabálysértés (értékhatár, üzletszerűség, folytatólagosság, érték-egybefoglalás)].
9-10. óra:
elzárással nem sújtható, leggyakrabban előforduló szabálysértések és azok elhatárolása bűncselekményektől, halmazat, beolvadás
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,