A Philip C. Jessup International Law Moot Court Competition hazai fordulójára 2011. február 17-én került sor Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem ÁJTK csapata öt éve vesz részt rajta.,így azóta nemzeti fordulót szükséges tartani.
A Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny nemzeti fordulója 2011-ben
A Philip C. Jessup International Law Moot Court Competition hazai fordulójára 2011. február 17-én került sor Budapesten. A nemzetközi jog olimpiájának tartott verseny szervezője az amerikai egyesült államokbeli International Law Students’ Association és évente mintegy 500 csapat nevez be a világon. A Szegedi Tudományegyetem ÁJTK csapata öt éve vesz részt rajta, így azóta nemzeti fordulót szükséges tartani annak eldöntése céljából, hogy a Magyar Köztársaságot melyik hazai csapat képviselheti a Washington DC-ben megrendezett nemzetközi döntőn. Noha idén az ELTE ÁJK és az SZTE ÁJTK párharcából az ELTE került ki nyertesen, mégis büszkék lehetünk a szegedi csapatra, amelynek tagjai Deák Péter, Hárs András, Kovács Anna Kaarina, Lázár Nóra és Militár Zsófia.
A csapat tagjainak kiválasztásánál a fő szempontok a felsőfokú angol nyelvtudás és a nemzetközi jog iránti érdeklődés voltak. Az öt hallgató október elejétől kezdve rengeteg időt és munkát fektetett bele a felkészülésbe. A verseny egy nemzetközi bírósági eljárás modellezése, amely két fiktív állam (idén Ardenia és Rigalia) között zajlik. A bő 20 oldal terjedelmű jogeset 4 problémakört tartalmazott, amelyekről mind felperesként, mind alperesként beadványt kellett készíteni január közepére. A munka jelentőségét mutatja, hogy a két beadvány terjedelme külön-külön 60 ezer leütésnyi, kb. 50 oldal, amelyhez a hallgatók 70-80 angol nyelvű forrást dolgoztak fel (főként nemzetközi szerződéseket, szakirodalmi cikkeket és nemzetközi bírósági határozatokat).
Az idei jogeset négy „kihívása” az alábbi volt:
(1) az Ardenia területéről Rigalia ellen indított terrorista cselekmények ellen milyen módon és mértékben védekezhet az állam, végrehajthat-e fegyveres cselekményeket a másik állam terültén, vajon a nemzetközi jog mely szabályai vonatkoznak a helyzet megítélésére, a humanitárius jog vagy az emberi jogok vagy mindkettő?
(2) a Rigalia által felkért 3. állam, nevezetesen Morgania, által véghezvitt jogellenes cselekmények (Ardenia területének bombázása Predator Drone-okkal) betudhatóak-e az alperesnek és vannak-e jogellenességet kizáró körülmények?
(3) a kettős állampolgársággal bíró Zetian kisebbség nő tagjai számára a fejkendőviselést betiltó rigaliai szabályozás vajon megsérti-e a vallásszabadságot és más emberi jogokat?
(4) az Ardenia területén élő Zetian kisebbség törzsi vezetőinek nyújtott pénzügyi „támogatás” vesztegetésnek minősül-e az OECD vesztegetés elleni egyezménye alapján, az Ardeniában bejegyzett cégek által a Zetian népnek nyújtott támogatások a terrorizmus finanszírozásának minősülnek-e?
A szóbeli fordulóra az elmúlt években felváltva került sor Budapesten és Szegeden, most mi voltunk a vendégek. A szóbeli döntő három tagú zsűrijét is a két csapat közös megegyezéssel választotta ki, így a zsűri elnöke Kirs Eszter, PhD, a Miskolci Egyetem adjunktusa, a zsűri két tagja pedig Fehér Zoltán, a Külügyminisztérium Amerikaközi Főosztályának munkatársa, diplomata és Kékuti Ákos, ügyvéd volt. Pénzfeldobással sorsolta ki a két csapat a kezdés jogát, így a szegediek előbb felperesként majd alperesként álltak ki. Mindkét oldalon 45-45 perc jutott arra, hogy meggyőzze a csapat a zsűrit a tudásáról. Az aktív zsűritől sziporkáztak a kérdések, amelyek a nemzetközi jog számos területét mélységében lefedték.
A csapattagok számára felejthetetlen élményt nyújtó megmérettetésre való felkészülést Szalai Anikó, a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék tanársegéde vezette. A felkészülésben a csapatot segítette még Csatlós Erzsébet, a Tanszék doktorandusza, Samm Cheeseman és korábbi Jessup-versenyzők, így Nacsa Mónika, Vass László és Kiss Amarilla.
A képen balról jobbra: Hárs András, Kovács Anna Kaarina, Szalai Anikó, Militár Zsófia, Lázár Nóra, Deák Péter.
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,