A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja együttműködési megállapodást írt alá digitális tananyagfejlesztés és más elektronikus tartalmakkal kapcsolatos oktatások körében.
A Kar és a Kiadó együttműködési megállapodása alapján a Kiadó már 2012 februárjában kurzust indít az intézményben "Jogi adatbázisok a gyakorlatban" címmel, emellett pedig elkezdik az e-learning és egyéb digitális tananyagok együttes kifejlesztését.
"A XXI. század jogásza a dogmatikai ismereteit a fejében, a jogszabályok és a joggyakorlat ismeretanyagát a laptopján hordja" - vallja Szabó Imre, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Ezért döntött úgy a Kar vezetése, hogy együttműködik Magyarország legnagyobb jogi-és adóügyi kiadójával, a CompLex Kiadóval annak érdekében, hogy a hallgatóknak gyakorlati képzésen legyen lehetősége számítógép előtt tanulmányozni a hazai és nemzetközi trendeket. A cél emellett, hogy problémaorientált feladatokon keresztül, készségszinten sajátítsák el azokat a jogi informatikai tudnivalókat, amelyek a munkavállaláshoz elengedhetetlenek, hiszen napjainkban egyértelmű, hogy a munkaerőpiac részéről az új technológiák, jogi adatbázisok kezelésében jártas jogászok alkalmazására mutatkozik igény. Ezen kívül a két intézmény a jövőben közösen dolgozik az e-learning, valamint egyéb - a diákok tanulását segítő - digitális tananyagok fejlesztésén. Az oktatás módszertanának javításában a hagyományos értékek megőrzése mellett a klasszikus és hatékony oktatási módszereket az új technológiák által nyújtott lehetőségekkel kombinálják. A cél az ismeretek minél hatékonyabb átadása, illetve a hallgatók eredményes felkészülésének segítése.
Az egyetem és a kiadó munkatársai bíznak abban, hogy jelentős támogatást tudnak nyújtani a hallgatóknak az elméleti és a gyakorlati tudás ötvözéséhez, az informatika kínálta lehetőségek kiaknázásához, amely ma már előfeltétele egy jól képzett jogászgeneráció megjelenésének.
A Kar kiemelt cékitűzése az e-learning tananyag fejlesztésével a hallgatók tanyagra fordított költségeinek jelentős mértékű csökkentése.
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,