Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2012. Március

Bibó emlékkiállítás a SZAB székházban

bibo.zip

2012. március 22-én nyílt meg és két hétig látható a SZAB székházban a Bibó István születése századik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás, melyet Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és Szabó Imre, a szegedi jogi kar dékánja nyitott meg.

2012. március 22.
bibo.zip

A tavaly 100 éve született Bibó István a magyar közelmúlt politikai társadalmának emblematikus alakja. Ebből az alkalomból az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Jogelméleti Tanszéke által rendezett kiállítás érkezett Szegedre 2012. március 22-én az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székházába az ÁBTL, a SZAB Jogi Szakbizottsága és a SZTE ÁJK Politológiai Tanszéke közös szervezésében.

A kiállítást Paczolay Péter, a SZTE ÁJK Politológiai Tanszékének vezetője köszöntötte, kiemelve Szeged jelentős szerepét Bibó István életében, hiszen Bibó itt volt a Piarista Gimnázium diákja, majd ezt követően a szegedi jogi kar hallgatója.

bibo.zip

Szabó Imre, a szegedi jogi kar dékánja Bibó Istvánnak a jogi karon betöltött fontos szerepét, kiváló tudományos munkáját emelte ki beszédében. Végül Gyarmati György professzor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója emlékezett meg röviden Bibó Istvánról, és egyúttal megnyitotta a Bibó István életét fényképekben bemutató kiállítást. Ezt követően az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Perjátszó Köre vitte színre az államminiszter 1956-os tevékenységét és a forradalom bukását követő meghurcoltatását, a bírósági tárgyalást, melynek eredményként Bibót életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Szabadulását követő életébe, annak intellektuális száműzetésben töltött időszakába is betekintést engedett az előadás, amely nagy sikert aratott a közönség körében.

A programot Hanák Gábor Bibó-interjúk című dokumentumfilmjének vetítése és kerekasztal beszélgetés zárta. Ennek résztvevői ifj. Bibó István, Balogh Iván szociológus, Gyarmati György történész, Hanák Gábor dokumentumfilm-rendező, és Zsidai Ágnes jogfilozófus, az ELTE ÁJK Jogelméleti Tanszékének vezetője voltak, akik valamennyien elmesélték annak történetét, hogy milyen körülmények közt ismerkedtek meg Bibó Istvánnal, valamint elmondták, hogy mi késztette őket arra, hogy Bibó életével és munkásságával kezdjenek foglalkozni.

A kiállítás még két hétig látható a SZAB Székház I. emeletén, azok számára, akik még teljesebb képet szeretnének kapni Bibó Istvánról, az államtudós-államférfiról.

bibo.zip bibo.zip