Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK legújabb hírek

Szakmai beszámoló az NTP-OTDKR-14-0074 pályázathoz.

Sic itur ad astra! – Szegedi sikerek a XXXII. OTDK két szekciójában

2015. július 28.

nyito_640

A mindig más egyetemi városban megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia idei XXXII. fordulója – a két évvel ezelőtti szegedi verseny után -Budapesten került megrendezésre.

 

1. Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar: A Társadalomtudományi Szekció

 

A szekcióban nevezett hallgatók változatos témákban írtak dolgozatokat, pl. emissziókereskedelem, kopt kereszténység, sajtóellenőrzés, az Európai Unió jövője, etc. Dolgozataink végül 3 díjat nyertek el.

 

2. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatástudományi Kar: Az Állam- és Jogtudományi Szekció

 

A szekcióban 46 hallgató 40 dolgozattal képviselte Karunkat. Négy első díjunk mellett öt második helyezésünk lett, illetve öt harmadik helyezésünk. Hét hallgatónk különböző állami szervek által felajánlott különdíjakat is elnyert. Ezen felül, a más karok által készített dolgozatokat 24 hallgatónk opponálta: 6 hallgatónk a legjobb opponensi díjat kapta.

 

Az SZTE ÁJTK közel 100 hallgatója és oktatója együtt töltött el három napot Budapesten, így építve az oktatók és hallgatók közötti kapcsolatokat is. A különböző fakultatív programok (pl: Országház látogatás) alkalmával az egyes karok hallgatói is ismerkedni tudtak egymással, csak úgy, mint a rendezvény kulturális programjai alkalmával (pl. Kovács András Péter stand-up comedy estje, vagy egyetemi zenekarok koncertjei).

 

Mit tartogat a jövő?

 

Az OTDK végeztével arra is fény derült, hogy a statisztikák szerint ez volt az SZTE ÁJTK eddigi OTDK-szerepléseinek legsikeresebb évada, amely hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőben sikerrel lehessen népszerűsíteni a tudományos, kutatói életpályát a hallgatók körében.

Minden érdeklődő hallgatót továbbra is sok szeretettel várnak az egyes Tanszékek mellett működő TDK-műhelyek!


Versenyeredmények

(SZTE ÁJTK – XXXII. OTDK)

 

1. Társadalomtudományi Szekció

 

I. helyezett (nemzetközi tanulmányok tagozat):

 

  • Lapu Árpád: Az Európai Unió Kibocsátás Kereskedelmi Rendszere: Kompromisszum, vagy megoldás? (konzulens: Majsa József – Málovics György)

 

III. helyezett (nemzetközi tanulmányok tagozat):

 

  • Gömöri Roland: Kopt keresztények a katonai Egyiptomban (konzulens: Miletics Péter)

 

Különdíj (nemzetközi tanulmányok tagozat):

 

  • Illés Andrea: Sajtóellenőrzés a Kádár-rendszerben (konzulens: Szakács Ildikó Réka)

 

2. Állam- és Jogtudományi Szekció

 

I. helyezettek:

 

  • Büntetőjog I.: Márok Soma (konzulens: Prof. Dr. Karsai Krisztina, Szomora Zsolt)
  • Büntetőjog II.: Sápi Sándor (konzulens: Szomora Zsolt)
  • Büntetőjog III.: Molnár Erzsébet (konzulens: Prof. Dr. Karsai Krisztina)
  • Munkajog I.: Lukács Adrienn (konzulens: Prof. Dr. Hajdú József)

 

 

II. helyezettek:

 

  • Alkotmányjog I.: Gönczi Gergely (konzulens: Szomora Zsolt – Sulyok Márton)
  • Alkotmányjog II.: Kocsis Réka – Lencse Georgina (konzulens: Tóth Károly)
  • Jog- és Állambölcselet: Tribl Norbert (konzulens: Nagy Zsolt – Sulyok Márton)
  • Kriminalisztika és Büntetés-végrehajtási jog: Nusser Barbara (konzulens: Juhász Zsuzsanna)
  • Polgári jog III.: Paja Gábor (konzulens: Gellén Klára)

 

III. helyezettek:

 

  • Agrár- és szövetkezeti jog: Szőllősi Zita Adrien (konzulens: Hegyes Péter István)
  • Büntetőjog II.: Tamás Csaba (konzulens: Szomora Zsolt)
  • Infokommunikáció és Médiajog: Dobrodinszky Diána (konzulens: Mezei Péter – Gellén Klára)
  • Magyar Állam- és Jogtörténet: Hussein Jasmine (Konzulens: Dr. Fülöpné Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária)
  • Római jog és Egyetemes Állam- és Jogtörténet: Sztoján Krisztina (konzulens: Pozsonyi Norbert)

 

Legjobb opponensek:

 

• Heiler Enikő (Agrárjog)

• Hollós Annamária (2 tagozatban is – Büntetőjog és Nemzetközi jog)

• Németh György Attila (Büntetőjog)

• Balázs Réka (Nemzetközi magánjog)

• Kósa Ágnes (Polgári jog)

• Gál Eszter (Polgári jog)

 

Különdíjak:

  • Kúria különdíja: Márok Soma (Büntetőjog)
  • Legfőbb Ügyészség különdíja: Horváth Zsuzsanna Kitti (Büntetőjog) (konzulens: Fantoly Zsanett)
  • Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság különdíja: Ancsin János (Infokommunikáció és Médiajog) (konzulens: Mezei Péter, Sulyok Márton)
  • Magyar Ügyvédi Kamara különdíja: Márok Soma, Sápi Sándor, Molnár Erzsébet, Paja Gábor (Büntetőjog és Polgári jog)
  • Országos Rendőr-főkapitányság különdíja: Márok Soma (Büntetőjog)
  • Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete különdíja: Simon Emese (Alkotmányjog) (konzulens: Tóth Judit, Harangozó Attila, Sulyok Márton)
  • Pro Talentis Universitatis különdíj: Hajdu Gábor (Jogbölcselet) (konzulens: Fejes Zsuzsanna)


OTDK_fotogaleria1  
















    OTDK_fotogaleria2