Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2013. Július

Újabb sikeres félév a KAPU Programban

Gateway program

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2013. június 25-én diplomaosztót tartott a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetemről érkezett tizenegy kínai hallgató számára.

2013. július 01.

Az ide látogató, és egy közel négy hónapos angol nyelvű képzésben részt vevő shanghai diákok mindannyian sikeresen fejezték be tanulmányaikat a Gateway program keretein belül. A program záró rendezvényén a diplomákat Prof. Dr. Hajdú József dékánhelyettes adta át, de jelen volt még a Szegedi tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának képviseletében Dr. Karsai Krisztina dékánhelyettes, valamint Szentmártoni Lívia az SZTE Konfuciusz Intézetének igazgatója, Dr. Zhang Xuemei az SZTE Konfuciusz Intézetének igazgatóhelyettese és Dr. Bóka János adjunktus úr is. Mint azt az alábbi kép is tükrözi, a kínai hallgatók nagyszerűen érezték magukat Szegeden és Egyetemünkön, ahonnan rengeteg örömteli élménnyel és pozitív tapasztalattal - avagy "Magyarország és Szeged egy kis darabjával szívükben" térnek vissza hazájukba."

 

Reméljük, hogy a közeljövőben még több kínai diákot fogadhatunk a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán!