Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2011. Július
ÁJTK 2011. Július
2011_0709_13

2011. július 9-én hat szakon osztott diplomát az Állam- és Jogtudományi Kar, három alapszakon és három mesterszakon.

x

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzettek körében folytatott diplomás pályakövetés eredményei kedvezőek: a kérdések - többek között - a munkaerőpiaci elhelyezkedésre, a fizetésre, a képzéssel való elégedettségükre irányultak.

Hajdu_JozsefAz Országos Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján Mestertanár Aranyérem elismerésben részesült Prof. Hajdú József, dékánhelyettes, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, illetve a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetének vezetője.

dipo2011

2011. július 2-án az ÁJTK jogász szakjain (nappali és levelező tagozat) végzett hallgatókat avattak doktorrá.

Tehetsegnap_Megnyito2011. június 10-én került sor az SZTE ÁJTK I. Kari Tehetségnapjára. Az eseményt Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára dékányhelyettes asszony nyitotta meg, és az az NTP-OKA-XXII. számú pályázat tehetséggondozó programjában résztvevő hallgatók előadásai mellett az egyetemi tehetséggondozó tevékenység és a tudományos diákköri mozgalom aktuális kérdéseivel kapcsolatos eszmecserének is teret adott - a szervezők reményei szerint hagyományteremtő jelleggel.
Szabó, Papp, AuerAz OTDT Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának előterjesztése alapján az Odaítélő Bizottság 2011-ben Auer Ádámnak, az SZTE ÁJTK egykori joghallgatójának, az SZTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatójának Pro Scientia Aranyérmet adományozott.