Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2012. Április
ÁJTK 2012. Április

60Y_PP

2012. április 20-án került megrendezésre a „60 év után, kodifikáció előtt- Polgári Perrendtartásunk múltja, jelene és jövője” című műhely-beszélgetés az Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácstermében, a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék szervezésében.

Nemzetközi kereskedelmi jogi jogesetmegoldó versenyA Nemzetközi Magánjogi Tanszék a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. támogatásával jogesetmegoldó versenyt hirdet a II. félévre. A legjobb megoldásokat beküldők a félév végén jelentős vizsgakedvezményeket illetve a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. által felajánlott könyvjutalmat kapnak.

szemun_front

Idén harmadszor került sor a Szegedi ENSZ Modellezés (Szeged Model United Nations) megszervezésére, melyre közel 130 résztvevő érkezett az összes lakott földrészről

 

kiemelt

A Szegedi Tudományegyetem szisztematikusan bővíti idegen nyelvű teljes képzéseinek repertoárját, hiszen – miként Pál József rektorhelyettes fogalmazott – az intézmény számára létkérdés, hogy a világ minden tájáról vonzzon diákokat.

 

ELFA1

2012 márciusában Madridban tartotta az éves közgyűlését az ELFA (European Law Faculties Association), az Európai Jogi Karok Szövetsége. A közgyűlésen a szegdi jogi kar is részt vett.