Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2013. Január
ÁJTK 2013. Január

Zaszlok

Dr. Lehóczki Balázs, az Európai Unió Bírósága Sajtó- és Tájékoztatási Osztály munkatársa „Az Európai Unió Bíróságának sajtó- és médiakapcsolatai” címmel tart előadást 2013. október 10-én (csütörtök) 16 órától a Kari Társalgóban (Tisza Lajos krt. 54. III. em.).

 Erasmus-EspaaUniversidad Complutense de Madrid egyetem, Spanyolország, Madrid


xx

2013. január 18-án az SZTE ÁJTK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszéke ünnepi konferenciát tartott Mester és pályatárs címmel. Kivételes nap volt ez, hiszen Nagy Ferenc 20 éves tanszékvezetői, valamit 40 éves egyetemi oktatói pályafutását is ünnepelte ezen a napon.

HJ_web

Herczeg professzor urat 70. születésnapja alkalmából barátai, kollégái köszöntötték azzal az ünnepi kiadványkötettel, amelyet a 2012. novemberében tartott Kari Tanács ülésen mutattak be, s amely a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg könyvtárában, valamint az Országos Széchenyi Könyvtárban is elérhető az érdeklődők számára.

kinai_diploma_kiemelt

Nyolc kínai hallgató végezte el a féléves angol nyelvű kurzust a KAPU együttműködési és csereprogram keretében. Tavasztól még többen érkezhetnek, s várhatóan két-három éven belül szegedi egyetemisták is tanulhatnak majd Sanghajban.

Címkék: Szegedi TudományegyetemSZTEÁJTKsanghaji diákokLi Xinhuakülföld
nyilt-nap-vagott

2013. január 10-én tartotta nyílt napját a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Az ide látogató diákok, szülők, tanárok betekintést nyerhettek a "lehetőségek karának" hétköznapjaiban és megtapasztalhatták, milyen is egy jogász élete.