ELSA az Európai Joghallgatók nemzetközi, politikailag semleges, nonprofit szervezete, amelyet magyar, osztrák, német és lengyel diákok alapítottak 1981-ben. Ma több mint 30 ezer taggal rendelkezik 39 európai ország több mint 250 városában, így többek között Szegeden is. Az ELSA - tevékenységének legmagasabb szintű elismeréseként - konzultatív státussal rendelkezik az UNESCO-ban, az ENSZ-ben, az ECOSOC-ban, valamint az Európa Tanácsban.
Jelenleg az ELSA a világ legnagyobb olyan szerve, amely joghallgatókat, fiatal jogászokat tömörít.
Az ELSA Szeged Egyesület 1999 óta működő helyi szervezet, amely mellett Magyarországon Budapesten, Pécsett és Debrecenben is működik hasonló szerv. Ezeket fogja össze nemzeti szinten az ELSA Hungary.
Az ELSA három fő tevékenységi köre:
-AA, azaz Academic Activities, tudományos tevékenység
-S&C, azaz Seminars and Conferences, szemináriumok és konferenciák
-STEP, azaz Student Trainee Exchange Programme, külföldi gyakornokcsere program
Az ELSA Szeged szervezeti munkáit fiatal, szegedi joghallgatók látják el. Minden szegedi joghallgató érdeke, hogy ELSA tag legyen, s esetleg tisztviselővé is váljon és mindezek által önéletrajzát jelentős elemekkel bővítse.
The European Law Students' Association (ELSA)
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,