Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Alkotmányjogi Tanszék  --  Archív

Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny - Nagy érdeklődés

2012. április 25-én délután hagyományteremtő kezdeményezésként (a szintén e félévben indított Szimulációs Szemináriumra építve) a Tanszék AB szimulációs versenyt rendezett a másodéves alkotmányjogot hallgatók körében, közel 40 hallgató részvételével, amelynek keretében 9 négy fős csapat (alkotmánybíró és törzskar) mérte össze erejét egy alkotmánybírósági teljes ülés szimulációja keretében.


A versenyen három témában (előzetes normakontroll, utólagos normakontroll, alkotmányjogi panasz) ütköztek az alkotmányjogi, szakmai álláspontok, és parázs viták is kirobbantak. (3-3 csapat egy-egy témát dolgozott ki a versenyre, és az elkészített tervezetekkel kapcsolatban a versengő csapatok a teljes ülés keretében adhatták elő észrevételeiket, miután azokat tanulmányozták.)


A részletekért, fotókért és a nyertesek névsoráért kattintson a cikk belsejébe --->

IMG_2014

A zsűriben helyet foglalt Trócsányi László volt alkotmánybíró és Téglási András alkotmánybírósági tanácsadó, illetve Sulyok Tamás ügyvéd, valamint Sulyok Márton és Jakó Nóra.


A több mint 3 órás versenyt végül Gönczi Gergely, Kovács Flóra, Legát Csaba, Márok Soma hallgatókból álló csapat nyerte, akiknek gratulálunk az előzetes normakontroll indítványra született határozattervezet tárgyában született színvonalas írásbeli és szóbeli szakmai anyaghoz.


IMG_2025

Fotó: csapata írásbeli anyagát ismerteti Gönczi Gergely előadó bíró szerepében


Gönczi Gergely a zsűri "Legjobb Alkotmánybíró" különdíjában is részesült, a bírálók ezzel jutalmazták remekül időzített és kiváló vitakészségről tanúságot tévő szóbeli felvillanásaiért.


A 2. és 3. helyezett csapatok tagjai:


IMG_2023

2. helyezett: Matuszka Petra - Nusser Barbara - Szabó Viktória - Tóth Judit - utólagos normakontroll indítvány tárgyában született határozattervezettel


IMG_2041

3. helyezett: Nagy Izabella - Sléder Nelli Noémi - Tar Tímea - Tribl Norbert - alkotmányjogi panasz tárgyában született határozattervezettel


A nyerteseknek és természetesen a többi résztvevő versenyzőnek is gratulálunk a színvonalas és dícséretes csapatmunkához!


Fotógaléria - Életképek - Teljesült a teljes ülés



AB_szimulacio_kepek