Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Alkotmányjogi Tanszék  --  Archív

A "szerződés" interdiszciplináris megközelítésben - az MTA SZAB Gazdasági Jogi Munkabizottságának rendezvénye

2011. december 1-én délután 16:00 órai kezdettel a Kari Tanácsteremben megrendezésre került az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának Gazdasági Jogi Munkabizottsága szervezésében egy olyan hagyományteremtő szándékú előadássorozat első előadása, amely a hallgatók és oktatók oktatási-kutatási párbeszédét kívánja erősíteni. A nyitórendezvény alkalmával, melynek címe "A szerződés interdiszciplináris megközelítésben", a Munkabizottság tagjai tartottak kutatási területükbe vagy az általuk oktatott tantárgy keretébe vágó előadásokat arról, hogy az adott jogágban, hogy jelenik meg a "szerződés", mint fogalom, kifejezés.

Tanszékünkről Sulyok Márton tartott előadást, amelyben kitért arra, hogy az 1600-as években gyökerező ún. "szerződéses elméletek" hogyan jelennek meg ismét az információs társadalomban és annak kormányzás-elméletében, illetve, hogy az Alkotmányban, valamint az új Alaptörvényben a szerződés, mint kifejezés milyen kontextusokban és jelentéstartalommal jelenik meg (pl. mint nemzetközi szerződés, vagy a Hitvallás "szerződés a múlt, a jelen és jövő magyarjai között" kitételének eleme). Előadásában szó volt a government by contract jelenség közjogi kötődésű problematikájáról is. Az előadás diasorozata megtekinthető itt.


Képek megtekintéséért kérjük kattintson a hír alatt található nyílra.


Fotógaléria



szerzodes_interdiszciplinaris_dec1_Szeged