Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet
Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet
Köszöntő
NRTI_HU_logo







Üdvözlöm a Látogatót!


A Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet üzenete, hogy hiszünk a demokratikus, átlátható és sokszínű Európa egységében, a közös európai értékek megvalósulásában. Magyarnak lenni és európainak lenni Magyarországon és Európában olyan üzenet, amely egyben feladat is.

 

A mi Európánk értékek összessége. Értékeké, amelyek a mindennapi érdekek között folyamatosan jelen vannak, amelyek meghatározzák kontinensünk múltját, jelenét és jövőjét is. A jogok és értékek, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság érvényre juttatása elősegíti az európai integráció eredményeinek elfogadását.

 

Szükséges és hasznos tehát tanulmányozni az európai integrációt, annak gazdasági alapjait, kialakult jogrendszerét, szakpolitikáit és kultúráját.

 

Képzéseink, különböző rendezvényeink, konferenciáink, akárcsak a gondozásunkban, részvételünkkel zajló projektek e feladatunk köré rendeződnek.

 Kérem, tekintse meg honlapunkat közvetlenül az itt elérhető linkről!


 

Tisztelettel:

Prof. Dr. Trócsányi László, igazgató

A Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központja 1998-ban jött létre. Az elmúlt évek során számos konferenciát, rövid és hosszú távú projektet gondozott; tevékenységi körét az elmúlt években új képzések indításával gazdagította. 2013 májusától az Európa-tanulmányok Központ Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet néven folytatja tevékenységét. (Honlapunkért kérjük kattintson az Intézet nevére!)
Rendezvényeink és Integrációs Klub

Rendezvényeinkről és rendszeresen megrendezésre kerülő Integrációs Klubunkról szóló tájékoztatásért, az előadások programjának megtekintéséért kérjük kattintson ide!