Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék  --  TANSZÉKI HIRDETŐ

FÖLD NAPJA - 2010. április 22.

A Föld napja célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhíru kutatója és szakértoje lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

earth_hands_600_dark1

Mit tehetsz Te? Minden nap számít…

 

A mozgalom célja, hogy végre ráébredjünk, ne mindig másoktól várjuk a megoldást, mi magunk is tegyünk jobb, élhető jövőnkért és utódaink jövőjéért.

A Mit tehetsz Te? mozgalom lényege, hogy megmutassuk, egészen egyszerű cselekedetekkel is jobbá és fenntarthatóbbá változtathatjuk a körülöttünk lévő világot. Elég, ha csak odafigyelünk cselekedeteinkre és azok következményeire. Ha minden nap teszünk valami apróságot, tudatosan választunk, vásárolunk, közlekedünk, döntünk stb. környezetünk fenntarthatósága érdekében, máris tettünk valamit a változásért.

A mindennapi apró cselekedetek része a tájékozódás, mert ha tudod például, hogy mi az az ökológiai lábnyom-számláló, vagy mennyi idő alatt bomlik le egy műanyag reklámszatyor, akkor már azt is tudod, mit kell tenned. Minden nap. Mert ahogy a Föld napja mozgalom egyik jelszava is mondja Egyetlen nap kevés…

 

www.fna.hu/forum/21