Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék  --  Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör

Szakmai látogatás a Mórahalmi Járási Hivatalban

Szakmai látogatás a Mórahalmi Járási Hivatalban

A Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tudományos Diákkör 2013. március 19-én a helyszínen tanulmányozta a 2013. január 1-jétől működő Mórahalmi Járási Hivatal munkáját, amely az új szolgáltató központban került elhelyezésre, amely betölti a város közigazgatási, gazdasági, közösségi feladatokat is ellátó városközpontjának funkcióját. A járásszékhelynek otthont adó épület a megye egyik legszebb és legjobban felszerelt hivatali létesítménye.

A Hivatalban dr. Szántó Mária Járási Hivatal Vezető várta a programon résztvevő hallgatókat és a tanszék munkatársait. Informatív és széleskörű tájékozódást lehetővé tevő előadásban ismertette a járásszékhely szolgáltató központ beruházás megvalósításának folyamatát, a járási hivatalok megszervezésének és működésének a gyakorlati oldalát. Bemutatta a járási hivatalok feladatkörébe tartozó fontosabb közigazgatási hatósági ügyek csoportjait, pl. az okmányirodai feladatokat, a szociális hatósági ügycsoportokat, valamint a járási hivatalon belül működő szakigazgatási szerveket. Az előadást követő kérdések kapcsán rávilágított Hivatalvezető Asszony a működtetéssel kapcsolatos tranzakciós költségekre, a települési ügysegédek működésének kiemelt jelentőségére, valamint arra, hogy az új járási szintű szervezet kialakításának eredményeként máris jelentkezik a hatósági ügyintézés magasabb színvonalú ellátása, az egyes eljárások egységesítésének következményeként. Kitért arra is, hogy az új hivatali szervezet kialakítása igen nagymértékben érintette a települési jegyzők munkáját, hiszen az államigazgatási feladatok nagy része átkerült a járásokhoz. Hangsúlyozta a mórahalmi járáshoz tartozó települések (Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék) polgármestereivel, jegyzőivel, képviselőtestületeivel való harmonikus együttműködés fontosságát.

 

A tájékoztatást követően lehetőség nyílt a hivatali épület megtekintésére. Az ügyfelek számára legkönnyebben elérhető helyen, a földszinten került elhelyezésre az Okmányiroda és a szakigazgatási szervek irodái. Az épület aulája azonban nemcsak kulturált várakozóhely az ügyfelek számára, hanem lehetőség kínálkozik kiállítások szervezésére. Az első emeleten a Díszterem, a Tanácsterem és a Járási Hivatal azon irodái kaptak helyet, amelyek nem elsősorban az ügyfélfogadást szolgálják. Ugyancsak az épületben helyezkedik el a Polgármesteri Hivatal is.

 

Összegzésként elmondható, hogy hasznos tudás birtokába kerülhettek a TDK tagjai, hiszen az elméleti tudást nemcsak támogatja, de ki is egészítik a gyakorlatban szerzett tapasztalatok.

 

Köszönjük a Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék szervező munkáját és dr. Szántó Mária Hivatalvezető segítségét!

 

Galéria:

Szakmai látogatás a Mórahalmi Járási Hivatalban