Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék  --  Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör

Közös TDK kirándulás az Alkotmánybíróságon

2012. március 23.: Hallgatói konferencia a PTE-n

2012. november 21-én az Alkotmányjogi Tudományos Diákkör és a Közigazgatási jogi és Pénzügyi jogi Tudományos Diákkör közös szervezésű alkotmánybírósági látogatáson vett részt.

Az Alkotmánybírósági TDK kirándulás élményeit Bottyán Éva, joghallgató a következőképp fogalmazta meg:

 

Nekem, mint joghallgatónak jó lehetőséget jelentett tudásom bővítéséhez a tanulmányi kirándulás az Alkotmánybíróságra. Egyrészt, mint jogász, olyan tudás birtokába kell, hogy jussak, amely csak a látókör szélesítésével szerezhető meg, másrészt az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, így úgy gondolom egy joghallgatónak elengedhetetlen, hogy látogatást tegyen az Alkotmánybírák épületébe.

Egy hideg reggelen találkoztunk az állomáson a többi joghallgatóval, hogy együtt induljunk útnak az Alkotmánybíróságra. A két és fél órás vonatút hamar eltelt, hiszen abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy az általunk választott fülkére esett az oktatók választása is. Rövid metrózás, egy kis séta és már ott is voltunk az Alaptörvény védelmére felesküdött szerv épülete előtt. A főbejáraton belépve a rendőrei fogadtak udvariasan, és hála Dr. Szalay Péter alkotmánybíró úrnak, nem is kellett sok időt eltöltenünk a kötelező átvizsgálások miatt. A formaságok után volt időm kicsit szétnézni az épület e részén, sétám során rábukkantam az arcképcsarnokra, sok olyan ember arca nézett vissza rám e falakról, akik mind nagyszerű emberek, és mind lenyűgöznek hatalmas tudásukkal, tekintélyükkel. Itt persze sok név és arc volt kedves számomra, nem hiába hiszen néhány bíró a mi egyetemünk professzora, oktatója.
És ez után következett a várva várt pillanat, beléphettünk az Alkotmánybíróság Tanácstermébe, abba a terembe, amelyet eddig csak a televízióban láttam, és amelyet annyira szerettem volna személyesen is meglátogatni. A terembe két oldalról lehetett belépni, szemben ott volt a 15 gyönyörűen kifaragott szék, ahol rendszerint a Bírák helyet foglalnak. Helyet kerestünk hát magunknak, ott ahol a sajtósok és az érdeklődök, ülnek egy-egy határozathozatal alkalmával.

Az előadást Dr. Szalay Péter bíróúr kezdte, hallhattuk az Alkotmánybíróság rövid történetét, egy kis humorral fűszerezve, és persze ha eszébe jutott egy-két vicces történet, akkor azokat is megosztotta velünk, ezek után vastapssal köszöntük meg előadását. Sorra váltották egymást az előadók, közöttük Dr. Balogh Elemér professzor úr, aki iskolánk egyik neves professzora, és mellesleg a legjobb óraadó oktatók között tartják számon. Az előadások végén, és majdnem a nap végén elindultunk a vonatállomásra, tele élménnyel hagytuk el az Alkotmánybíróság épületét.

Boldog vagyok, hogy lehetőségem volt részt venni egy olyan TDK kiránduláson, ahol egyszerre nyílt alkalmam tanulni, kikapcsolódni, és új barátokat szerezni.

 

 

Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt

a Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tudományos Diákkör!


DSCF0221.JPG