Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék  --  Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör
Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör
Dr. Boros Anita

2014. november 26-án a Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Diákkör keretében Dr. Boros Anita egyetemi docens (NKE) tartott előadást az európai közigazgatási jog egyes kérdéseiről.

Az előadást a hallgatók nagy érdeklődéssel követték és számos kérdéssel, észrevétellel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

zsuri2

Az SZTE-ÁJTK Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör szervezésében került megrendezésre 2014. november 26-án az első Ket. jogesetmegoldó verseny. A versenyre jelentkező hallgatóknak a Közigazgatási jog II. kurzusra épülő jogeseteket megoldva kellett összemérni gyakorlati tudásukat az értékes tanulmányi jutalmakért.

TDK plakát Boros Anita.jpg
Közigazgatás a gyakorlatban című konferencia-előadássorozat - beszámoló

2012. március 23.: Hallgatói konferencia a PTE-n

2012. november 21-én az Alkotmányjogi Tudományos Diákkör és a Közigazgatási jogi és Pénzügyi jogi Tudományos Diákkör közös szervezésű alkotmánybírósági látogatáson vett részt.

Szakmai látogatás a Mórahalmi Járási Hivatalban

A Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tudományos Diákkör 2013. március 19-én a helyszínen tanulmányozta a 2013. január 1-jétől működő Mórahalmi Járási Hivatal munkáját, amely az új szolgáltató központban került elhelyezésre, amely betölti a város közigazgatási, gazdasági, közösségi feladatokat is ellátó városközpontjának funkcióját. A járásszékhelynek otthont adó épület a megye egyik legszebb és legjobban felszerelt hivatali létesítménye.

kjpjt A Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tudományos Diákkör TDK kirándulást szervez 2013. március 19-én (kedd) délelőtt a Mórahalmi Járási Hivatalba.

2012. március 23.: Hallgatói konferencia a PTE-n

A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszéke tudományos diákkörök számára rendezett konferenciát „A magyar önkormányzati rendszer reformja az új Ötv. és az Alaptörvény tükrében” címmel Pécsett, 2012. március 23-án.