Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  ÁJTK Kari Hirdető  --  Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Szegedi joghallgatók az EMC² - WTO angol nyelvű perbeszédversenyen

WTO_MCC_2012_-_A_szegedi_csapat

Az „EMC² ELSA Moot Court Competition on WTO Law” 2011-2012 perbeszédverseny szóbeli európai fordulójára 2012. március 5-9. között került sor Maastrichtban, Hollandiában, ahol az ÁJTK hallgatói sikerrel álltak helyt.

AZ ELSA International szervezésében 10. alkalommal került megrendezésre az egyik legnehezebbnek tartott nemzetközi angol nyelvű perbeszédverseny, az EMC², melynek célja a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jogában való elmélyedés a szervezet vitarendezési eljárásának modellezésével. A versenyen való részvételre Magyarországról évek óta csak az SZTE ÁJTK csapata vállalkozik, és a verseny nehézségét mutatja, hogy Európából is csak mintegy 25 csapat teljesíti a szóbeli fordulóra való továbbjutás feltételeit. A Nemzetközi Magánjogi Tanszék által, a Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK keretei között felkészített szegedi joghallgató-csapat az írásbeli beadvány megküldése után léphetett tovább a szóbeli fordulóra. Az csapat tagjai: Krizsán Brigitta, Kovács Anna Kaarina, Kávássy Tamás és Kereki Ádám, felkészítőjük: Dr. Császár Mátyás.

 

A csapat októbertől, a verseny jogesetének kihirdetésétől, januárig a jogesetben szereplő két fiktív állam (idén Arachland és Zeltonia) írásbeli beadványainak elkészítésén dolgozott. A jogestek mindig olyan aktuális jogi problémákat dolgoznak fel, melyekre maga a Kereskedelmi Világszervezet is keresi a választ, most az ún. Doha fordulóban. Az idei jogeset fő jogkérdései a következők voltak: a kétoldalú nemzetközi egyezmények alapján létrejött szabadkereskedelmi övezetek legitimálják-e a legnagyobb kedvezmény elvének áttörését, a védőintézkedés és a kiegyenlítő vám jogossága valamint a környezetvédelmi szempontok megjelenése és kezelése a globális kereskedelmi egyezményes joganyagban.

 

WTO_MCC_2012_-_Panel_elott_2A két írásbeli beadvány elfogadása után osztották be az európai csapatokat vagy a maastricht-i vagy a münster-i fordulóba. A szegedi csapat az írásbeli fordulóban igen sikeres volt, hiszen az írásbeli beadványunkat a Maastrichtban versenyző 12 csapat közül összesítésben a 2. legjobbként rangsorolták.

 

A verseny első napján sorsolásra került sor, hogy kiderüljön, a csapatok milyen sorrendben és ki ellen adják elő érvelésüket a modellezett WTO vitarendezési panel előtt, az egyik ellenfél ellen kérelmezői (quasi felperesi), egy másik ellenfél ellen pedig panaszolti (quasi alperesi) pozícióban. A panelek tagjai neves és elismert WTO jogászok voltak, akiknek egy része a WTO-nál dolgozik, sőt Fellebbviteli Tanács tagok is, úgy mint Peter van de Bossche, Ricardo Ramírez-Hernández és Shotaro Oshima.

 

A 12 csapatból 4 csapat juthatott tovább az elődöntőkbe, amelyeket a verseny utolsó napjának délelőttjén rendeztek, délután pedig a döntőt. A szegedi csapat a sorsoláson két erős csapattal került össze, akik végül be is kerültek az elődöntőkbe, és egyikük nyerte meg az egész maastricht-i fordulót. A szegedi csapat tehát helytállt az erős mezőnyben, de az elődöntőbe sajnos nem jutott be.

 

WTO MCC 2012
Képgaléria

Maga a verseny és szervezése rendkívül magas színvonalú volt, Maastricht gyönyörű, patinás városa pedig ideális helyszínül szolgált. A panelek tagjai saját bevallásuk szerint is keménykezűen faggatták a csapatokat, hiszen néha el is felejtették, hogy joghallgatókról van szó. A verseny alatt, kihasználva a neves WTO jogászok jelenlétét, egy konferenciára is sor került, ahol a joghallgatók tovább mélyíthették tudásukat. Összességében egy nemzetközi színvonalú perbeszédversenyen vehettünk részt, amelyen - a sikeres írásbeli forduló után - az erős, többnyire angol nyelvű mesterképzésben nemzetközi gazdasági jogot tanuló, több esetben angol anyanyelvű hallgatókból összeállt csapatok között  sikeresen helytálltunk. A versenyen rengeteg tapasztalatot szereztünk, amelyek felhasználásával a következő években talán a szóbeli fordulókon is az írásbeli eredményünkhöz hasonló sikereket érhet el a szegedi csapat.

 

 

Kovács Anna Kaarina - Krizsán Brigitta - Kávássy Tamás - Kereki Ádám



 

A perbeszédverseny honlapja: www.elsamootcourt.org