Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Nemzetközi Magánjogi Tanszék  --  Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK (NMGJ TDK)

Megjelent a XXXI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának részvételi felhívása

OTDK_2A korábban megjelent általános részvételi felhívást követően az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) honlapján megjelent a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójának kiírása is, amelyet 2013. március 25-27 között Karunk rendez meg Szegeden.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2011. november 4-i ülésén fogadta el a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia központi felhívását. Ezt követően az OTDT elnöke, Dr. Szendrő Péter a Tanács ünnepi ülésén, 2011. november 23-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű intézmények, szervezetek, alapítványok erkölcsi, szakmai, valamint anyagi támogatásával 2013 tavaszára 16 szekcióban meghirdette a Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK).

 

A hatvan éves múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom a felsőoktatás terén zajló tehetséggondozás legfontosabb és leghatékonyabb formájaként bontakozott ki hazánkban. Az önképzés, az elitképzés és a tudósképzés színtere, ahol a kiemelkedő tudósok, mesterek körül kialakuló, serkentő és demokratikus légkör iránt fogékony, tehetséges hallgatóknak az első tudományos sikerek élményét adja.

 

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia meghirdetése kapcsán felhívja az egyetemi és főiskolai diákság figyelmét, hogy színvonalas pályamunkáikkal, művészeti alkotásaikkal törekedjenek arra, hogy az intézményi minősítő TDK konferenciákon megszerezzék az OTDK-n történő indulás jogát. Ennek alapján vegyenek részt az OTDK szekcióinak munkájában! Arra kéri továbbá a felsőoktatásban, a tudományban, illetve a gyakorlatban dolgozó oktatókat, kutatókat és fejlesztőket, hogy mesterként, bírálóként segítsék az új nemzedék szakmai kibontakozását.

 

Az OTDK célja, hogy a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások tudományos és művészeti eredményeinek bemutatási és értékelési fóruma legyen. Ezáltal is ösztönözze az intézményi hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet. Támogassa és elismerje a felsőoktatási diáktudományos tevékenység résztvevőit: a tehetséges hallgatókat, mestereiket, konzulenseiket, valamint segítséget adjon a kutatómunkában a továbbhaladáshoz és a pályakezdéséhez.

 

A nevezési határidő hallgatók számára 2012. december 5. (szerda). Nevezési jogosultság a határidőt megelőzően, lehetőség szerint 2012. november 5-ig, megrendezett kari és intézményi tudományos diákköri konferenciákon szerezhető. A részvételi felhívás tartalmazza - egyebek mellett - a részvétel részletes feltételeit és a határidőket. A felhívás szövege innen, illetve az Oszágos Tudományos Diákköri Tanács honlapjáról tölthető le.


Minden további kérdésben a TDK-felelősök, illetve a kari TDT-titkár (Bóka János, boka@juris.u-szeged.hu) szívesen állnak az érdeklődő hallgatók és oktatók rendelkezésére.


 

(forrás: a XXXI. OTDK részvételi felhívása és a www.otdt.hu )