Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Nemzetközi Magánjogi Tanszék  --  Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK (NMGJ TDK)

Beszámoló a 10. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciáról

VMTDK

Tizedik alkalommal került megrendezésre a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (VMTDK) 2011. november 24-27. között Újvidéken, amelyen immár több éves hagyomány folytatásaként az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékei és TDK-i is képviseltették magukat.

A Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékről Dr. Gácsi Anett tanársegéd „A terhelt (beismerő) vallomása "kristálytiszta" bizonyítási eszköz?”, a Magyar Jogtörténeti TDK-ból Pétervári Máté a „A magyar csődjog alakulása az 1840. évi 22. tc. tükrében”, a Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK-ból pedig Kávássy Tamás a ,,Flexicurity Európában és Magyarországon” és Kovács Anna Kaarina ,,Az Internet és postai szolgáltatás alapjogi kérdései Finnországban" témában adott elő.


A VMTDK lényege, hogy a vajdasági fiatalok magyar nyelven tudományos-művészeti kutatást folytassanak, és azt előadják, de a vajdaságiakon kívül magyarországi hallgatókat és fiatal kutatókat is örömmel fogadnak. A VMTDK minden évben egy központi témához igazodik, és lehetőség szerint e köré kell építeni az előadásokat. Idén ez a központi téma a kristály volt. A Magyarországról kiutazók szinte kivétel nélkül szombaton érkeztek meg, hogy megtartsák előadásaikat az előzetesen a VMTDK honlapjára feltöltött rezüméjük alapján. A megnyitó beszédek után egy plenáris előadás keretében Pálinkás József MTA elnök előadását is meghallgathattuk a fizika világképéről, délután pedig kezdődtek a különféle szekciók, amelyekben az estébe nyúlóan hangoztak el az egyes előadások. Ezt követően az este folyamán szekciónként győztest hirdettek. Minden előadó oklevelet és könyvjutalmat kapott, valamint a VMTDK-kon felmutatott kimagasló tudományos-művészeti eredményekért egy vajdasági fiatal tehetségnek kristálygömb díjat adtak át.

 

A Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék idén kapcsolódott be a VMTDK sorozatába Dr. Gácsi Anett tanársegéd „A terhelt (beismerő) vallomása "kristálytiszta" bizonyítási eszköz?” című előadásával, amelyet a vajdasági jogászok és joghallgatók részéről élénk érdeklődés fogadott. A szekciókban zajló előadásokat követően lehetőség nyílt szakmai vitára, amelyben számos kérdés érkezett és élénk tudományos diskurzus alakult ki elsősorban a Büntetőeljárási Törvény 2011. július 13-án hatályba lépett módosításával, a kiemelt jelentőségű ügyekkel kapcsolatban.


VMTDK_plakat
Képgaléria

A Magyar Jogtörténeti TDK - a tavalyi nagyszerű szereplést követően - idén Pétervári Máté „A magyar csődjog alakulása az 1840. évi 22. tc. tükrében” című előadásával vett részt a rendezvényen. Az előadást követően az előadónak feltett számos kérdésből inspiratív szakmai beszélgetés alakult ki elsősorban a gazdasági válság és a csődjog kapcsolatának aspektusait felvetve.

 

A Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK is az idén kapcsolódott be a VMTDK sorozatába. Mint a többi jogi témájú előadót, minket is a Társadalomtudományok I. szekcióba osztottak be a rendezők. A szekció egyik vezetője Dr. Víg Zoltán egyetemi docens volt (Újvidéki Egyetem), aki 2010. októberében már tartott előadást Szegeden az NMGJ TDK meghívására „Balkán és beruházás: a külföldi beruházások védelmének perspektívái Szerbiában” címmel. Az estig tartó szekcióülésen összesen több mint 20 előadás hangzott el. A szekcióvezetők a szünetek előtt értékelték az előadásokat. Kihangsúlyozták a témák sokszínűségét, és azt, hogy milyen jó, hogy a pályájuk különböző szakaszában lévő előadók vesznek részt a rendezvényen. Néhány résztvevőnek ez volt az első tapasztalatszerzése, de voltak már gyakorló jogászok is.

 

Összességében egy nagy odaadással megszervezett eseményen vehettünk részt, ezzel betekintést nyerhettünk és részesei lehettünk a Vajdaságban létező aktív magyar nyelvű tudományos munkának.


A VMTDK honlapja innen elérhető.





Dr. Gácsi Anett

tanársegéd

Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék

Kovács Anna Kaarina

Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK titkár

tanszéki demonstrátor

Pétervári Máté

Magyar Jogtörténeti TDK titkár

tanszéki demonstrátor


Kávássy Tamás

Nemzetközi Magán- és Gazdasági Jogi TDK titkár