Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Oktatás  --  Gyakorlati képzések  --  Jogklinika
Jogklinika
A Jogklinika múltja

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának „Jogklinika” elnevezésű kezdeményezése 2005-ben indult, felbuzdulva az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések nemzetközi sikerén, felismerve az ebben rejlő lehetőségeket. Jogklinikánk elsődleges célja jogsegély-nyújtás a rászorulóknak, illetve kapcsolat-tartás a helyi érdek-csoportok és civil szerveztek képviselőivel és tagjaival. Tutor oktatóink (ügyvéd-tanárok) állnak az érdeklődők és a hallgatók rendelkezésére.

 

A szegedi jogászképzésben részt vevő hallgatók számára is lehetőség nyílik a Jogklinika munkájába való bekapcsolódásba, hiszen választható tárgyként felvehetőek a Jogklinika foglalkozásai. Az érdeklődők számára kis csoportos keretek között, felügyelőtanár vezetésével zajlanak a foglalkozások, amelyek keretében diszkriminációval kapcsolatos ügyek megbeszélése és elemzése, illetve ügyfelekkel való tényleges kapcsolatfelvétel folyik, így színesítve a Jogklinika tevékenységében segíteni vágyó hallgatók jogi szemléletmódját, illetve megismertetve őket a gyakorlati élet kihívásaival.

Jogklinika 2012-2013 őszi félév

E félévben is, ismét beindul a Jogklinika programja. A tömbösített előadásra 2012. szeptember 20-21., 24-25-én kerül sor, amelyen a részvétel azon hallgatóknak, akik a kurzust felvették kötelező.

A program és az előadás keretében gyakorlati szakemberekkel találkozhatnak, akik segítséget nyújtanak későbbi munkájukhoz. Ezek után járnak ki a különböző szervezetekhez, a Jogklinika II és III. tárgyat felvett hallgatókkal közösen. Ők és tutor tanárok segítik munkájukat.

Várjuk jelentkezésüket!

Jogklinika 2011-ben
Jogklinika újra 2011. őszén is!

Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a JOGKLINIKA munkájába, amely választható tárgy, kreditet ad, vizsga nélkül. A jogi gyakorlat iránt érdeklődőknek ajánljuk. Kis csoportban, ügyvédi felügyelőtanár mellett, tömbösített oktatással (szeptember 19-22) + minimum 12 alkalommal jogi tanácsadás.

"Ha nem félsz az ügyfelektől, a diszkriminációs ügyektől jelentkezz az ETR-en!"


Bővebbet is megtudhatsz

2011. szeptember 12-én 15. 00-kor a Feketesas u.28-ban tartandó beszélgetésen.


További felvilágosítás: Dr. Bárkányi Gábor irodavezetőnél +36/62/544-487, barkanyig@juris.u-szeged.hu

A Jogklinika célja 2005 óta változatlanul az, hogy

 

· a hallgatókat készítse fel a már megszerzett ismeretek hasznosításával a jogalkalmazási munkára,

· erősítse a jogi segítségre, felvilágosításra, tanácsra rászorult emberekkel való szolidaritásukat,

· kialakítsa, fejlessze szakmai etikájukat,

· érzékennyé tegye a leendő jogászokat a diszkrimináció elleni fellépésre.

 

Milyen ügyekkel foglalkozunk? ...

Hogyan folyik az oktatás? ...

Mi segíti a Jogklinika működését? ...

Melyek a hallgatói követelmények? ...

Kinek jó a Jogklinika? ...

  

Irodavezető:

Dr. Bárkányi Gábor

Tel: +36.20.411.73.27

 

Iroda: Szeged, Feketesas u. 28.

 

Ügyfélfogadás:

Hétfő 14.00-16.00

Szerda 14.30-15.30

Péntek 16.00-18.00

A Jogklinika együttműködő szervezetei

Együttműködési megállapodás keretében az alábbi szervezetek:

 

  • ÁGOTA Alapítvány, Kothencz János 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
  • Betegjogi Ellátottjogi Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA), Dr. Dubecz György 6723 Szeged, Sás u. 2.
  • Siketek és Nagyothallók (SINOSZ) Csongrád megyei szervezete, Gál Andorné 6722 Szeged, Bartók B. tér 4.
  • Vakok és Gyengénlátók Csongrád megyei Egyesülete, Györgyné Kiss Adrienn 6721 Szeged, Bocskai u. 11.
  • Mozgáskorlátozottak Csongrád megyei Egyesülete, Tóth Margit 6725 Szeged, Petőfi s. sgt. 75.
  • TÁMASZ Egyesület, Kakujáné Söszler Gertrúd, 6723 Szeged, Bocskai u. 9.
  • Gyermeksors Alapítvány, Miskolcziné Radics Katalin 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 17.
  • Szegedi CKÖ, Kolompár László 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 63.
  • SzMJ város Polgármesteri Hivatal Szociális, családvédelmi és Egészségügyi Iroda, Novkov Veszelinka 6701 Szeged, Huszár u. 1.
  • Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény (SZKTT ESZI) 6724 Szeged, Kálvária sgt. 45., dr.Ványai Éva