Bezár

Hírarchívum

Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban

Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban

2012. augusztus 21.
1 perc

Az Országgyűlés elnöke és a külügyminiszter „Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel hirdetett pályázatot a 30 évnél fiatalabb hallgatók számára.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kiírt pályázatra a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező tagozatos, aktív hallgatói státuszú hallgatói jelentkezhetnek. Pályázni 1-2,5 szerzői ív terjedelmű (legfeljebb 100 000 leütés irodalomjegyzékkel, melléklettel együtt), magyar nyelvű munkával lehet, amely a meghirdetett témakörök közül vizsgál egyet. A dolgozatokat több, előre meghatározott kurrens, uniós témában lehet beadni.

Az első helyezett 400 000, a második 300 000, a harmadik pedig 200 000 forint jutalomban részesül, valamint odaítélnek két, egyenként 100 000 forint értékű különdíjat is. A pályázat beküldésének határideje: 2012. október 5. (péntek). Az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra előreláthatóan 2012 novemberében kerül sor az Országházban. A pályázat teljes szövege a választható témákkal, a formai követelményekkel és egyéb tudnivalókkal együtt az Országgyűlés honlapjáról (http://parlament.hu/palyazat/2012/palyazat_120626.pdf ) tölthető le.

 SZTEPress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek