Bezár

Hírarchívum

Válogatott SzemeSZTEr a VTV-n

Válogatott SzemeSZTEr a VTV-n

2012. augusztus 08.
1 perc

Az elmúlt tanév legizgalmasabb bejátszásait köti csokorba az SZTEtv SzemeSZTEr című magazinja. A VTV Szeged augusztus 21-én, a Hálózat TV szeptember 3-án mutatja be a szegedi egyetemi életről szóló műsort.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Egyetem Televízió SzemeSZTEr című magazinműsorának szerkesztői összegyűjtötték a 2011/12-es tanév legjobb kisfilmjeit, melyek az egyetemi élet soksínűségét mutatják meg. Visszatekintenek például az idén márciusban 9 Nobel-díjas tudós részvételével megtartott Szent-Györgyi Albert-emlékkonferenciára, újra bemutatnak egy sikeres szegedi fejlesztést, a pneumobilt, s arról is összeállítást készítettek, hogy mennyire érzik életük részének a vallást a mai hallgatók. Aki lemaradt a korábbi adásokról, most megismerheti az SZTE hallgatóiból álló improvizációs társulatot, a Próbakört, illetve a Depresszió zenekart is, mely jóformán az iskolapadból került a reflektorfénybe mintegy tíz évvel ezelőtt.

Várja Önöket a VTV Szegeden augusztus 21-én, kedden este nyolc órától a két műsorvezető, Kispál Tímea és Fehér Dániel, valamint a szerkesztő, Papp Melinda. Az adást szeptember 3-án a Hálózat Televízió műsorán is megtalálják.

 

SZTEPress

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek