Bezár

Hírarchívum

almamatermikulas_kiemelt

Háromszáz gyerekhez jött az Alma Mater Mikulás

Háromszáz gyerekhez jött az Alma Mater Mikulás

2012. december 05.
1 perc

Immár több esztendős hagyomány, hogy minden év decemberében az SZTE Alma Mater szervezésében megérkezik a Mikulás, hogy az Alma Mater-tagok, korábbi szegedi egyetemi hallgatók és dolgozók családjának meglepetésekkel kedveskedjen.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

almamatermikulas01December 4-én délután a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében mintegy háromszáz gyerek várta, hogy kinyíljon a piros kabátos ajándékosztó puttonya – tudtuk meg Schwimmer-Tóth Tímea szervezőtől. A rendezvényen idén is, mint a korábbi években, kézműves-foglalkozásokkal, koncertekkel, szórakoztató programokkal, rajzversennyel várták az Alma Mater Mikulást, aki nemcsak a rajzverseny díjazottainak tartogatott ajándékokat, hanem valamennyi gyereknek jutott Mikulás-csomag, melybe az édesség mellett alma, narancs és írószer is került.


Idén a teli zsák örömei előtt a Csiga Duó-koncert tette még színesebbé a Mikulás-ünnepet. A zenés családi délutánon nagy sikert arattak a kézműves-foglalkozások és közös játékok, a gyerekek például karácsonyi díszeket is készíthettek a játszósarokban. A Mikulás díjazta a november végén lezárult rajzpályázat legjobban sikerült alkotásait. „Hogyan piheni ki a Mikulás az ajándékosztást az Aquapolisban?” – ebben a témakörben a gyerekek koruknak megfelelően három kategóriában indulhattak 0-tól 10 éves korig, a legjobban sikerült rajzok alkotói családjukkal együtt belépőt nyertek a Napfényfürdő Mikulás-bulijára is.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek