Bezár

Hírarchívum

Nyílt napon mutatkozik be a Szegedi Tudományegyetem

Nyílt napon mutatkozik be a Szegedi Tudományegyetem

2012. november 14.
2 perc

2012. november 22-én nyílt napra várja a továbbtanulást tervezőket a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 8:30-tól 15 óráig képzési kiállításon, kari tájékoztatókon mutatkozik be az SZTE.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A változások jegyében teljes körű tájékoztatást kapnak a Szegedi Tudományegyetemen induló képzésekről felsőoktatásba belépni kívánók a 2012. november 22-i (csütörtök) nyílt napon. Az egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjába (Szeged, Ady tér 10.) 8 óra 30 perctől várják a középiskolásokat, a szülőket, a pedagógusokat az SZTE vezetői, oktatói, hallgatói.

Az SZTE nyílt nap 8 óra 45 perckor kezdődő ünnepélyes megnyitóját követően kezdődik a TIK átriumában a képzési börze, változatos interaktív programokkal. A felvi-tájékoztatón, az információs pultok kínálatán kívül lesz karrier jósda, képzési orientációs teszt, pályaválasztási tanácsadás. A programon résztvevőknek az igazolást 13:30-tól osztják, a nyereményeket 14 órától sorsolják.

A regisztrációról, a programokról részletes információ: http://www.u-szeged.hu/nyiltnap

 

A Szegedi Tudományegyetem 12 kara is szervez tájékoztatókat a továbbtanulást tervező diákoknak. Az SZTE-karok által szervezett nyílt napokra itt olvashat: http://www.u-szeged.hu/felvelteli/kari-nyilt-napok

 

Idén október 16-án a mesterképzések nyílt napján kezdődött a SZTE tájékoztató-sorozata. Ősszel Szeged és több más település középiskoláiba is ellátogatott az SZTE – helybe vitte az információt a világranglistákon folyamatosan szereplő és előkelő helyezést elérő Tisza-parti universitasról. E roadshow folytatódik 2013 elején is – például a vajdasági középiskolákban.

2013. január 18-án és 19-én a Papp László Budapest Sportaréna Educatio kiállítása ad lehetőséget a szegedi egyetemnek is az újabb országos bemutatkozásra. Ezt követően, a beiskolázási road-show zárásaként, 2013. február 9-én nyílt napot rendez a Szegedi Tudományegyetem a Rektori Hivatal (Szeged, Dugonics tér 13.) épületében, ahol a felvételire készülők minden kérdésre választ kapnak - többek között arra is: a továbbtanulónak miért érdemes az SZTE-t választania.

További információ: http://www.u-szeged.hu/felveteli

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek