Bezár

Hírarchívum

Az év első Tudományegyeteme a Telin Televízióban

Az év első Tudományegyeteme a Telin Televízióban

2013. január 10.
1 perc

2013 első adásával jelentkezik a Tudományegyetem című egyetemi magazin. A Szegedi Tudományegyetem Médiacentrum SZTEtelevízió műsorában a felvételiről, a képzési kínálatról is ízelítőt kapnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A beiskolázási kampány sűrűjében vagyunk, a szegedi egyetem karainak többsége már megtartotta vagy egy-két héten belül megtartja a nyílt napjait. Ez az a lehetőség, amikor az intézményen belül mutathatja be képzési kínálatát az adott oktatóhely. A műsor első felében a Tudományegyetem (TE) riporterei négy kar nyílt napjáról készítettek összefoglalót.

A magazin második felében keresztmetszetet láthatnak a OHA Szegedi Bölcsésztagozata által kezdeményezett Szabad Egyetem című rendezvényről, melynek mottója:”csak a felnőtt, felelős, tudatos és tanult polgárok képesek előrevinni hazánkat”.


A magazin 2013. január 10-én este fél nyolctól tekinthető meg a Telin Televízióban. Január 11-től pedig megnézhető a http://www.youtube.com/univszeged oldalon is.


A magazin felelős szerkesztője Klucsik Edit, műsorvezetője Nánási Anita harmadéves kommunikáció BA szakos hallgató. A Tudományegyetem az SZTE Médiacentrum megbízásából az SZTE BTK TV Stúdiójában készült.

SZTEinfo


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek