Bezár

Hírarchívum

„Öreg diákként” látogatott az SZTE gyakorló gimnáziumába a kabinetfőnök

„Öreg diákként” látogatott az SZTE gyakorló gimnáziumába a kabinetfőnök

2013. június 06.
3 perc

Iskolánk Európa - rendhagyó tanórán vehettek részt az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulói. Az intézmény az egykori diákját, Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kabinetfőnökét látta vendégül.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Külügyminisztérium - külföldi mintát alapul véve - öt évvel ezelőtt indítottja útjára az Iskolánk Európa című projektjét. Ennek lényege, hogy a középiskolás diákok olyan volt iskolatársaikkal találkozhatnak, akik jelenleg diplomata, vagy külügyminiszteri tisztségben dolgoznak. A program célja az, hogy az öregdiákok kötetlen formában tapasztalatokat adjanak át életpályájuk egy-egy részletéből, valamint közelebb hozzák egymáshoz az intézmény tanulóit. A projekt sikeresnek bizonyult, eddig több mint nyolcvan középiskolában szerveztek rendhagyó bemutatkozó órát.

 

SZS20130605_novak_katalin_a_sagvariban_008Iskolánk Európa

„Vendégünk hazajött a Ságváriba” – így üdvözölte Dobi János, az egyetem gyakorló gimnáziumának igazgatója Novák Katalint és bemutatta a 11. évfolyamos középiskolai osztálynak a vendéget. A kabinetfőnök asszony különös érzésként nyilatkozott arról, hogy néhány évvel ezelőtt még maga ült a vele szemben lévő padok egyikében, ma pedig ő az, aki a katedrán állva oktat.

„A tapasztalatok érdekesek lehetnek, életszerűvé teszik az iskolában tanultakat” – utalt külügyi diplomataként és kabinet tagként szerzett élményeire. Mesélt az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző időkről, valamint a 2011. januártól júliusig tartó magyar EU-elnökségi időszakról, amikor is Magyarország első alkalommal töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Eddigi pályafutása egyik kiemelt időszakának tekinti ezt a hat hónapot.. Az itt szerzett személyes tapasztalatokból tudott meríteni és mesélni a diákoknak arról, hogyan is épül fel, milyen intézményei vannak az Európai Uniónak, valamint, hogy milyen folyamatok mentén lesz egy javaslatból irányelv vagy rendelet. Hallhattak néhány érdekességet a háttérmunkásokról is. Például azokról a szinkrontolmácsokról, akik a miniszteri tanácsüléseken kooprodukcióban döbbenetes gyorsasággal fordítanak, mégis pontosan visszaadnak minden elhangzott információt.

 

SZS20130605_novak_katalin_a_sagvariban_003

Uniós karrierek

Az osztályból többen is a felől érdeklődtek, milyen végzettség és nyelvi követelmények szükségesek ahhoz, hogy valaki hasonló karrierbe kezdhessen. Novák Katalin többek meglepetésére elárulta: nincs előírt szükséges végzettség ahhoz, hogy valaki ilyen feladatkörben dolgozhasson, viszont több nyelvet is magas szinten ismernie kell és írásbeli, majd szóbeli részekből álló komoly versenynyelvvizsgát kell tennie..

A tanóra keretébe foglalt bemutató és bemutatkozó előadást követően a www.u-szeged.hu arról kérdezte Novák Katalint, milyennek látja a Szegedi Tudományegyetemen végzett hallgatók elhelyezkedési esélyeit diplomáciai területen, valamint, hogy miért tartja fontosnak jobban megismertetni a diákokkal az uniót.


A felsőoktatás minősége

„Nem az a fontos, hogy Budapesten, vagy vidéken végez-e a hallgató. Az adott képzőhely minőségétől nagyban függ az elhelyezkedési esély. Fontos, hogy olyan felsőoktatási intézményeink legyenek, amelyek nemzetközi szinteken is elismertek. A Szegedi Tudományegyetem ilyen intézmény” – válaszolta az universitas munkaerő-piaci megítélésére. „Fontos, hogy a diákoknak természetes legyen, hogy uniós tagállam vagyunk, valamint tudják, hogy mit ad ez az országnak, tudják, hogy nekik is van szavuk a folyamatok alakítása során. Mint közismeret, tisztában kell lenniük az unió működésével, de elsősorban ismerniük kellene Magyarország saját közjogi berendezkedését és intézményrendszerét. E tekintetben sajnos nem állunk túl jól” – összegezte Novák Katalin.


Szöveg: Gaál Bernadett, fotó: Szuda Sándor


Sagvari_Novak_Katalin_rendhagyo_oraja
Novák Katalin rendhagyó órája a Ságváriban - GALÉRIA

 

Gaál Bernadett

fotók: Szuda Sándor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek