Miért tanulj mesterszakon? – mérnökök válaszolnak - Berta Luca

A Szegedi Tudományegyem 6 kara, 27 mesterképzést hirdet a 2022-es keresztféléves felvételi eljárásban. A jelentkezők nappali és levelező tagozatos, államilag finanszírozott és önköltséges képzések közül választhatnak november 15-ig.



Berta Luca, az SZTE Mérnöki Kar élelmiszerbiztonsági- és minőségi mérnök mesterszakos, duális képzésben részt vevő hallgatója már középiskolásként szerette a biológiát, a kémiát és gyakorlatorientált pályára készült. – Folyamatosan bővülő fogyasztói társadalom vagyunk, akiknek az élelmiszerre mindig szüksége lesz, ezért a gyártást fejleszteni, automatizálni kell. Ez mérnökök nélkül nem sikerülhetne. Az egyetemi képzés több mint fele gyakorlat, emellett a duális képzés rengeteg más előnnyel is jár. Már a tanulmányok elején elkezdünk abban a szakmában dolgozni, amit tanulunk, így belelátunk a későbbi munkánkba. Rengeteg gyakorlati tapasztalattal is jár, sőt, a cégeknek is előnyös egy olyan munkaerőt alkalmazni, akinek már van szakmai tapasztalata, ismeri a céget – mondta el Luca, aki a Sole Mizo Zrt-nél minőségirányítási gyakornokként dolgozik. Hozzátette: az élelmiszermérnöki képzés jó alapot ad, viszont a biztonság és a minőség sokkal nagyobb szerepet kap az élelmiszeriparban, mint korábban, így az alapszakot érdemes mesterképzéssel kiegészíteni. – Ezen a pályán sok lehetőség van, a projektmenedzsment, termékfejlesztés területektől kezdve a gyártási, termelési részeken át egészen a műszakvezetői, igazgatói posztokig. Azoknak ajánlom ezt a mesterszakot, akik szeretik a gyakorlatias képzéseket, és akiknek fontos az, hogy milyen minőségű ételt esznek, vagy állítanak elő a társadalom számára.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.



Kovacs_Tamas_felveteliKovács Tamás - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért szeretek a Szegedi Tudományegyetemre járni, mert nagyon sok jó program van az egyetemisták számára, sok lehetőség adódik a kikapcsolódásra a kari épületek környékén is. Emellett nagyon jó a közösség is, mindenki segítőkész, barátságos. Igaz ez az oktatókra is, akik nagyon érdekes és színvonalas órákat tartanak.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.