kultura

SZTE, ahol a tudomány és a kultúra találkozik

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája kiemelt hangsúlyt fektet az egyetemisták bevezetésére a kultúrába, mind a magyar, mind az európai művészet terén. Az egyetemi művészeti, kulturális élet pedig a város lakossága számára is felpezsdíti a mindennapokat.


A Szegedi Tudományegyetemen a hallgatóknak van lehetőségük különféle művészeti csoportokhoz is csatlakozni. Azok, akik az 1925-ben alakult Szegedi Egyetemi Énekkar munkásságába csatlakoznának, ezt 2x2 kreditért az általánosan művelő tantárgyak között megtalálják. Tagjai olyan egyetemisták, akik az egyetemi tanulmányok mellett igényt tartanak a zene közösségépítő erejére is.

 

Hasonló elven működik a 2005-ben újjáalakult Universitas Szimfonikus Zenekar, melynek tagjai olyan egyetemi hallgatók, akik tanulmányaik mellett amatőr zenéléssel is foglalkoznának. A zenekar rendszeresen koncertezik Szegeden és a környékbeli településeken. Szintén szerepel 2 kreditért a választható kurzusok között.

 

A Kulturális Iroda két fő programsorozata az Őszi Kulturális Fesztivál, illetve az Egyetemi Tavasz. A két programsorozat heteken keresztül kínál színvonalas kulturális, művészeti, illetve tudományos előadásokat az egyetem polgárainak és a városlakóknak egyaránt. A két fesztivál keretében kiállítások, konferenciák, koncertek, színházi előadások várják az érdeklődőket.

Kiemelt figyelmet fordítanak a tehetségek felfedezésére és támogatására. Számos felhívás, pályázat, valamint művészeti verseny várja a lelkes tehetségeket, több kategóriában.



esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Ujvari_Greta_kicsiÚjvári Gréta – MK, élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki Msc

Bács-Kiskun megyéből jöttem, és mivel nem szerettem volna nagyvárosba menni, Szeged ideális választásnak tűnt. Azért maradtam az SZTE-n mesterképzésen, mert az alapszakon megszerettem az egyetemet, és kiváló oktatókkal találkoztam. Nagyon jó volt a közösség is, ami a mérnöki kart illeti, igazi kis családias hangulatról tudok beszámolni. A kar számos lehetőséget kínál a hallgatóknak a munka, a gyakorlatok terén is, akár duális képzést is választhat az érdeklődő.

Krizsan DaniellaKrizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet

A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.