eotvoskollegium

Szegedi Tehetség-HÍD Program

A Szegedi Tehetség-HÍD Program célja a tehetséges végzős diákok felkarolása, valamint a középiskola és az egyetem közti váltás zökkenőmentessé tétele.

A Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégiuma által koordinált programba olyan 12.-es középiskolás diákok jelentkezését várják, akik kiválóan szerepelnek a tanórákon, azokon túli tanulmányi versenyeken, illetve folyamatos tudásvágy jellemzi őket. Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet, a program honlapjáról letölthető űrlapot a tehetseghid@eotvos.u-szeged.hu e-mail címre kell elküldeni.

A pályázat beadásának határideje: 2013. június 3.

A pályázók közül mintegy húsz diák vehet majd részt a HÍD-Program nyári táborában 2013. július 8. és 12. között, ahol a legjobbak mentorálást, szakkollégiumi tagságot, valamint akár egyszeri tanulói ösztöndíjat is nyerhetnek. A díjazott tehetségeket 2013. augusztus 1-jéig értesítik.

A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai:

  • Tanulmányi átlagok
  • Nyelvismeret (nyelvvizsgák)
  • Informatikai ismeretek (informatikai vizsgák)
  • Szakmai versenyek, díjak/kitüntetések, tanulmányutak
  • Szaktanári ajánlás
  • Pályázatok, projektmunka
  • Felsőoktatási jelentkezési sorrend
  • Közösségi szerepvállalás
  • Egyéb indokok


Bővebb információ: www.eotvos.u-szeged.hu/tehetseghid


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Kocsis_Bernadett_felveteliKocsis Bernadett - BTK, szociológia

Nagyon szeretem Szegedet, hallgatókkal teli, pezsgő egyetemi város. A képzéssel is elégedett vagyok, különösen azért, mert számos gyakorlati helyet biztosít az egyetem a hallgatóknak –nemcsak szociológia szakon. Szeretem, hogy olyan sokféle testnevelés kurzus közül lehet választani, így az is megtalálja a számára kedvező sportágat, aki a labdajátékokat szereti, de az is, aki inkább az extrém mozgásformákat kedveli.



FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.