Ügyfélkapu segíti a hallgatókat az SZTE-n

Kényelmesebb, korszerűbb, gyorsabb, környezetkímélőbb elektronikus ügyintézésre alkalmas a Szegedi Tudományegyetem új szolgáltatása, mely ügyfélkapuként működik
 
moduloA MODULO rendszer segítségével a hallgatók sorban állás nélkül, a nap 24 órájában, elektronikus dokumentumok segítségével intézhetik azon ügyeiket, amelyeket korábban csak papír alapon és személyesen tudtak bonyolítani.
A rendszert először a Természettudományi és Informatikai Kar próbálta ki előző félévben a Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI) közreműködésével a hallgatói jogviszony igazolás kiadásánál: több mint 6000 igazolást adtak ki ezzel a módszerrel. Ehhez csatlakozott szeptemberben a Gazdaságtudományi Kar, ahol jelenleg az ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer) hibabejelentés, a kreditátvitel (pl. ha egy hallgató teljesített egy kurzust az egyik képzési programban, akkor kérheti, hogy fogadják el ugyanazt egy másik képzési programban, és ne kelljen még egyszer vizsgáznia/beszámolnia) és a költségtérítés-mérséklés, valamint a halasztás igényelhető ebben a formában. Az űrlapokat a HSZI, a Tanulmányi Osztály, a Dékáni Hivatal, a Tanulmányi vagy a Kreditátviteli Bizottság elektronikus ügyintézés keretében tudja feldolgozni. A hallgatói adatokat a rendszer automatikusan kikeresi az ETR-ből, a döntések alapján pedig automatikusan jegyzi be azokat.

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.



Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.