Az előadás első részében bemutatta Földünk jelenlegi környezetei és népességi problémáit, majd arra kereste a választ, hogy hogyan jutottunk el idáig, vagyis mi volt az ipari kultúra előtti korszakban, és mindezt hogyan lehet vizsgálni.
|
Sümegi Pál 30 ezer esztendő változásait mutatta be. Fotó: Segesvári Csaba
|
Sümegi Pál a Föld jelenlegi népességének legjelentősebb problémáiként határozta meg a túlnépesedést; a háborúkat, erőszakos cselekményeket; a környezetszennyezést; az energia- és nyersanyagforrások korlátait; továbbá a relatív és abszolút víz- és élelemhiányt; a luxusfogyasztásra törekvő szemléletet; a globális éghajlati változást; az új járványokat és azt, hogy a fogyasztásunk meghaladja Földünk regenerációs képességét.
Ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan jutottunk el idáig, hogy rekonstruáljuk, milyen volt ember és környezet viszonya az ipari kultúra előtt, mind a környezet, mind az emberi közösség változásait meg kell rajzolni. A környezettörténeti vizsgálatok során szem előtt kell tartani, hogy mióta csak megjelent az ember (2,5-3 millió éve), egyszerre biológiai és társadalmi lény. Az emberi közösségek és környezet között egy rendszer: egy technikai, társadalmi és környezeti feltételektől egyaránt függő viszony alakult ki. Vagyis a kérdés megválaszolásához a rendszerelemek változásait kell megvizsgálni. De vajon hol és miket kell kutatni?
A geoarcheológusok jégtakarókat, régészeti lelőhelyeket, barlangok üledékeit, üledékgyűjtő medencéket és löszfalakat vizsgálnak. A környezettörténeti vizsgálatok alapját pedig a csontok, virágporszemek, magvak, szövetek, fitolitok, faszenek, üledékcsiszolatok, évgyűrűk, ásványok, továbbá a csiga- és kagylóhéjak jelentik.
Végigtekintve az elmúlt 30 ezer év változásain, látható, ez alatt az idő alatt folyamatosan változott az éghajlat, tehát erre számíthatunk a következő 30 ezer évben is – mondta Sümegi Pál.
A globális éghajlati változás hatására a jégtakaró visszahúzódott, és teret hódított az erdő. A Kárpát-medence a jégkor végén a 15 millió négyzetkilométer kiterjedésű eurázsiai löszövezet szerves, déli része volt, változatos növénytakaróval: tundrális, sztyeppei, köztük szikes növények; szórtan fenyves és lombos fák borították a felszínt. A tajga elemei, a luc- és erdei fenyő 12 ezer éve kezdtek terjedni, ezalatt a lombos fák továbbra is megvoltak, azonban csak 10 ezer évvel ezelőtt kezdtek el teret hódítani. Ekkorra tehető a hárs terjedése és bükk megjelenése is. 8 ezer éve a lombos fák szinte már mindent beborítottak, ennek ellenére megmaradt három sztyeppeövezet. A jégkor végi éghajlatváltozás komoly környezeti átalakulást, faunavándorlást okozott, melynek hatására a paleolit közösségek válaszút elé kerültek. A konzervatív berendezésű közösségek követték északra a jégkori nagyvadakat, így alacsony népsűrűségű vándorló közösségekké váltak (például nyenyecek, lappok), melyeket csak a 19-20. századi technikai civilizáció pusztított el. Ezzel szemben a progresszív közösségek maradtak, és alkalmazkodtak az új holocén környezet adta kihívásokhoz: új élelemforrásokat kerestek, melynek hatására a társadalom átalakult. A vadászat-halászat-gyűjtögetés aránya megváltozott, a női és gyermekmunka felértékelődött, majd megindult a technikai változás.
Az óra harmadik része a kora- és késői neolit kultúra elterjedését és annak hatásait mutatta be a Kárpát-medencében.
Sümegi Pál előadását egykori és jelenlegi hallgatóinak, a jövő geoarcheológiai, környezettöténeti vizsgálatait végző generációnak ajánlotta azzal a szárszóval, hogy „Sine praeteritis futura nulla”, azaz „Múlt nélkül nincs jövő.”
T. B.