Az iszlámról egy sematikus kép él bennünk, mely a 19. század második felében jelenik meg, és amit a hívő arabok alakítanak ki, pedig az iszlám egyáltalán nem monolitikus sem nyelvileg, sem etnikailag. Egy nagyon sokszínű világról beszélünk, mely 1,6 milliárd hívőt ölel fel Nyugat-Afrikától egészen Indonéziáig.
Ennek a változatos világnak csak egy részét teszik ki az arab hívők a szunniták (80%) és síiták (20%). Náluk az öt alappillér azonos, melyek a következők: az egyistenhit megvallása, a napi ötszöri ima, az alamizsna, a böjtölés (szaum-ramadán) és a zarándoklat Mekkába. De ezeket az elveket is lehet rugalmasan kezelni, hiszen össze is lehet vonni az imákat.
A nők másodlagos szerepe, háttérbe szorításuk viszont nehezen egyeztethető össze az európai gondolkodással. Ugyanakkor ezt sem szabad sematikusan kezelni, hiszen több országban már van szavazati joguk, sőt olyan ország is létezik, ahol nő a miniszterelnök, ezt példázza Banglades.
Érdekes, és nagyon eltérő a többnejűség kérdésköre is. Akár négy feleséget is tarthat valaki, ha azonos elbánásban tudja őket részesíteni, és nem tesz köztük különbséget. Ezt egyébként nem feltétlenül élik meg negatívan a feleségek, hiszen míg a férj az egyik feleséggel van elfoglalva, addig a másik élhet szociális életet, találkozhat a barátnőivel; és a házimunkát is meg tudják osztani.
Ha a dzsihád kifejezést halljuk, rögtön a szent háború jut eszünkbe, holott ennek eredeti jelentése a hívők közösségének az erőfeszítése a közösség által meghatározott cél érvényesítésére. Ez lehet ugyan háború, de jelenthet gazdasági bojkottot is. Egyébként ma már ez nem mozgósító erejű.
De miért is alakul ki ez a sematikus kép? Mi indítja el a politikai iszlámot? Az európaiak megjelenése és gyarmatosítása. Az iszlám világ összeomlik, és a nyugatiak olyan befolyást szereznek, hogy az ottaniak már attól reszketnek, ha csak meghallják Anglia vagy Franciaország nevét.
Azt a kérdést, hogy miért is van ilyen helyzet, először Jamal-al-din al-Afghani veti fel. A válasza az, hogy a muszlim közösségek eltértek a Koránban megfogalmazott elvektől. Vissza kell térni ezekhez, hogy ezáltal nagyobb önbecsülésre tegyenek szert az emberek, de úgy, hogy közben a világ változásait magukévá teszik. Nagyon nyitott a világra, ellentétben a legtöbb európaival, akik ebben a korban úgy gondolják, hogy aki nem európai, az képtelen a fejlődésre.
Természetesen ez nem így van, hiszen az iszlám népek is képesek a fejlődésre. A hozzáállást illetően két tendencia figyelhető meg: a modernizmus, mely alkalmazkodni akar a világ fejlődéséhez, de úgy, hogy közben ragaszkodik a gyökerekhez; a másik pedig az integrista-fundamentalista, mely azt hangsúlyozza, hogy ragaszkodni kell a – sokszor még – középkori elvekhez, vagyis elzárkózva védekezni. Ez a két elv általában keveredve jelenik meg, de vannak, akiknél egyértelműen látható, hogy melyiket követik.
Ez utóbbi képviselője például Hassan al-Banna, aki a Muszlim Testvérek Szervezetének megalapítója. Ez a mai napig a szélsőséges szervezetek prototípusa, meghatároz egy szellemiséget, és eszerint kell nevelni mindenkit. De emellett vannak más gondolkodók is, akik a szociális elemeket részesítik előnyben, mint Mirza Sultan-Galiev és Sajjid Kutb.
Az iszlám világ a reakciója az európai hatásra, a változásra országonként eltérő. Látható, hogy nagy különbségek vannak az európai és iszlám világ között, de az is, hogy folyamatosan hatottak (hatnak) egymásra. S ahhoz, hogy békében vagy legalábbis nagyobb egyetértésben élhessen egymással e két világ, félre kell tenni az előítéleteket, és meg kell ismerni a másikat.
Tóth Boglárka