Szegeddel kapcsolatban tanácsot adni nagyon nehéz. Szeged olyan egyedi következménye a magyar történelemnek, amihez nem lehet csak úgy „használati segédletet” fogalmazni, mivel az ízek, az építészeti harmónia, a lányok lenge lépte, a könyvtárak zizegése, a Tisza tempója, a kutatólaborok vattás csendje, a tájszólás és a fűszerpaprika illata ezernyi más alkotóelemmel együtt hat Szegedként.
Tessék megfigyelni: ha kiejtjük azt a szót, hogy „Szeged”, a hallgatóság mosolyogni kezd, mintha a gyerekkor habos tejeskávéját vagy a nagymama őszibarackbefőttjét emlegetnénk. Talán csak Sopronnak van még ilyen finoman édeskés, kedves, mégis tiszteletet ébresztő neve. A magyaroknak Szeged: jótétemény. A víz adta, azután elvette, hogy roppant erejével átformázva és körbenyaldosva visszaadja azoknak, akiknek van szeme, elméje és szíve az arányos jóhoz.
A szegedi egyetemista, ha a jó szerencséje idehozza, elsőre is esélytelen, de a sokadik alkalommal is vereségre van ítélve, ha be akarja fogadni azt, amit a város nyújt felé. Vannak ilyen-olyan települések, közöttük akár szépen összerakott, takaros terekkel, fákkal, padokkal ékesített városok is, amikből hiányzik a levegő. Ezekben a városokban hiába állnánk meg percekre, lecsukott szemhéjunk alá nem kúszna be a hely történetének filmje. De Szeged más: aki kinyitja a szívét e város felé, az már az első találkozásnál láthat valamit ebből a filmből.
Álljunk meg a múzeummal szemben, és csodáljuk meg az épület rendíthetetlenségét! Sétáljuk körbe a Mátyás téren az alsóvárosi templom-kolostor együttes nyugodt tömbjét, és értsük meg ötszáz esztendő ragaszkodását! Könyököljünk fel a Tisza-part mellvédjére valahol a klinikakertnél, és tűnődjünk el azon, hogyan születhetett egy ekkora, sűrű, lélegző, elnyújtott erdő a túlsó partra!
És a napsugaras házak. Tudom, megélt évek kellenek ahhoz, hogy ezeknek fénye a nézelődő szeméből a lelkéig érjen, mégis érdemes elkezdeni ama filmet újra és újra, mert minden találkozásnál hosszabb, szélesebb, melegebb, megérintőbb lesz. Szeged sok kicsi szívdobbanásai ezek a házacskák. Ha figyelünk, meghalljuk, hogy egyszerre dobbannak. És ha képesek vagyunk szakítani az emberi figyelmet eltipró rohanással, majd a létezés nagyapáinktól örökölt tempóját választjuk, akkor a város legváratlanabb pontjain köszön ránk ez a napsugár: nem csak Alsóvároson, de Tápén, Felsővároson, Móravárosban, sőt még a Belvárosban is.
A nagy árvíz után még hónapokig állt a vízoszlop a város maradékain. A Lechner Lajos által vezetett mérnöki haderő először a körtöltést építette meg, hogy az mögé, a városon kívülre szivatytyúzzák ki a vizet. De ez a víz addigra megszelídült, és már nem rombolni akart, hanem éltetni: így születtek meg a parkok, a fás terek és a szép, kiegyenesedett utcák zöldjei.
Szeged befogad. Volt idő, amikor fölnevelte és elüldözte gyermekeit, de ezt a korszakot már el is feledhetjük, mert megváltoztak az erőviszonyok. Ma már nem a politika mondja meg, hogy mi jó a városnak, hanem az egyetem hihetetlen hatású erőterei állítják be a jó irányt. Nincs olyan kérdezés, állítás, tudás, kétely vagy igazság a kimondható világban, amely ne csatlakozna valamelyik molekulájával az egyetemhez.
Bölcs, nyitottságra nevelő, szigorú, de egyszerre engedékeny apa ez az egyetem.
És hát tudjuk, az édesapák akkor is az asztalfőn ülnek, ha már épp nem ülnek ott. Bort töltenek a poharunkba, meghallgatják, hogy mi történt velünk és nagyon tudják, hogy korlátot csak oda kell emelni, amerre veszélyes lehet az út. A többi a tudás, a szabadság, az életöröm tág tere, ahol nem csak ajánlott, de egyenesen kötelező kipróbálni az ifjú erőt.
E sorok írójának egykori egyetemista csoporttársai ma iskola- és múzeumigazgatók, szerkesztők, tanszék- és kutatóhely-vezetők, többkötetes szerzők, komoly régészeti ásatások irányítói. Ha összefutunk vagy levelet váltunk, a téma mindig az itteni lét. Nem számítanak a mai feladatok, a kitüntetések, a megbízatások, a sikerek és a kikerülhetetlen kudarcok, csakis a közösen megélt élet. A tapasztalat. Ami attól lehetett gazdag, hogy ebben a városban rakódott le bennünk.
Él itt jó néhány kiváló nyelvész is. Biztosan nem haragszanak meg rám, ha most megosztom legújabb kutatási eredményemet a szerette várossal kapcsolatban.
Szeged egyetemistául azt jelenti ugyanis: az Isten ajándéka.
Dlusztus Imre
Fókusz ,