Milyen a hazai egyetemek jövőképe az átalakuló felsőoktatási térben?

Az egyetemi kutatók publikációinak egyik következménye, hogy az adott felsőoktatási intézmény milyen helyet foglal el a toplistákon. Ezt a jelenséget is nagyító alá teszi a felsőoktatási stratégiák átalakulását elemző tanulmány.

Az úgy nevezett sanghaji világ-lista első 500 intézménye között nem találni már magyarországi egyetemet. Ennek kapcsán több hazai elemzés is a magyar felsőoktatás válságáról értekezett. Most Jövőkép címmel, Farkas Beáta, az SZTE Gazdaságtudományi Kar közgazdász professzor tekintette át a szegedi és a hazai egyetemek helyzetét, kiemelt figyelemmel a nemzetközi versenyre, ami befolyásolja ezeknek az intézményeknek a sorsát is. Farkas professzort Tráser László kérdezte.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.