044A2911

VIP Színházlátogatás az SZTE+ szervezésében

Zártkörű rendezvényt szervezett 2022. március 3-án az SZTE+ csapata a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol tizenkét ezüst és arany fokozatot elért hallgató vehette át oklevelét, valamint részt vehetettek egy körbevezetésen is.

Az eseményt Koncz Erika, a program egyik szervezője nyitotta meg, aki köszöntötte a hallgatókat, és kifejezte örömét, hogy a közelmúltban mennyien teljesítették az ezüst és arany kihívásokat. Ezt követően a hallgatók átvették megérdemelt okleveleiket és ajándéktárgyaikat, valamint koccintottak az elért sikerekre. Ezután vette kezdetét a nem mindennapi körbevezetés, a színház egyik önkéntese, Gombos Erzsébet kalauzolásával.

044A2878 044A2747

A színház bejárása az előtérből indult, ahol először az intézmény izgalmas történetével ismerkedtek meg a hallgatók, akik az építészeti jellegzetességekről is hallhattak. Miután a résztvevők megcsodálták az aranyozott oszlopokat és az emléktáblákat, utuk egyenesen a káprázatos Foyer-ba vezetett, ahol a hely szépségét kihasználva csoportkép is készült a meghívottakról.

044A2973

A kulisszák mögé csak ezután pillantottak be a hallgatók. A királyi páholyból csodálhatták meg a színház lenyűgöző nézőterét és színpadát, majd a sorok között helyet foglalva hallgathattak meg néhány kulisszatitkot és érdekességet, többek között a vasfüggönyről, valamit a kupolát ékesítő óriás-csillárról.

044A3048

A látogatás végén a színpad mögé is be lehetett nézni. A legexkluzívabb élmény a program végén érte a hallgatókat, amikor a színpad alá is bemehettek, és megtekinthették többek között a zenekari árkot. A rendezvény végén az egyetemisták kifejezték köszönetüket, hogy ilyen tartalmas eseményre kaptak meghívást; számukra ez is bizonyította, hogy megéri teljesíteni az SZTE+ kihívásait, ha ilyen különleges a jutalom érte.

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Krizsan DaniellaKrizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet

A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.





Honti_Szilard_felveteliHonti Szilárd - JGYPK, testnevelő-edző

Világéletemben sportoltam, ezért fontos volt számomra, hogy segíthessem a diákokat már fiatal korukban az egészségesebb életmód felé orientálni. Ehhez nagyon komoly támogatást nyújtanak a szakmailag felkészült tanárok és a sokrétű képzés, hiszen a tanulmányok alatt minden sportba betekintést kapok. Mindenki, aki szereti a sportot és valóban ezzel akar foglalkozni később, itt megtalálja a számításait. Csak ajánlani tudom mind az egyetemet, mind pedig a szakot a fiatalabbaknak.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.