Balatoni nyári tábort szervez „gimiseknek” az ÁJTK

Augusztus 27. és szeptember 2. között kirándulással és érdekes kurzusokkal egybekötött tehetséggondozó tábort szervez középiskolásoknak a szegedi egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az SZTE Tehetségpont. Elsősorban a jog-, humán- és társadalomtudományok iránt érdeklődőket szeretnék megszólítani – a szervezők előzetes jelentkezéseket várnak!

 

A „Jogi és komplex kompetenciafejlesztő tehetséggondozó táborban” olyan személyes képességek elsajátításának elősegítésére törekszenek a szervezők, melyre a hagyományos oktatás kereteiben nem adódik lehetőség. Az általános kompetenciafejlesztéshez kapcsolódó témákon túl néhány blokk erejéig bevezetik a diákokat a jog világába, különös hangsúlyt fektetve a köztudatban legnépszerűbb jogi területekre, illetve az aktuális társadalmi és gazdasági problémákra.

Így a diákok betekinthetnek például a politikai pártok és ideológiák világába, krimi-nyomozó-játékkal egybekötve hallhatnak a büntetőjogról és a kriminálpolitikáról, személyiségtesztet tölthetnek ki, pályaorientációs tanácsokat kaphatnak, és gyakorlatorientált stratégiai játékon vehetnek részt. A szakmai kurzusokon az előadásokat interaktív foglalkozás, majd vita vagy diszkusszió követi.

A tábor kínálatából természetesen nem maradnak ki a szabadidős programok sem, így többek között strandolásra, a Zamárdi Kalandpark felkeresésére, közös főzésre és kirándulásra is számíthatnak a résztvevők.

A tábor helyszíne Balatonfenyves. A résztvevőknek a szervező intézmények pályázati, illetve alapítványi forrásból biztosítják a programlehetőséget, a kurzusokon való részvételt, szállást hét éjszakára és hatnapi teljes ellátást, így a részvételi díj csupán 10 ezer forint.

A szervezők előjelentkezőket várnak, jelentkezési űrlap az SZTE Tehetségpont honlapján (www.szegeditehetsegpont.hu) érhető el, a táborral kapcsolatos további információ kérhető Szarvas Kata koordinátortól (info@sztehetseg.hu, 62/544-696).

M. A.

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Nemeth MelittaNémeth Melitta – TTIK, földrajz

Korábban már elkezdtem egy szakot, viszont úgy hozta az élet, hogy azt abbahagytam. Ezután elkezdtem dolgozni, és a munkám során jöttem rá, hogy a turizmus és a földrajz az, ami igazán érdekel. Így újra nekifutottam a tanulásnak, és felvételiztem a TTIK-ra, földrajz szakra. Szakiránynak a turizmust választottam. Itt végre úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Pozitívum, hogy habár kevesen vagyunk ezen a specializáción mégis elindították, így sokkal több idő jut egy-egy emberre az órákon.






Lukács PetraLukács Petra – BTK – néprajz

Szeged egyik pozitívuma, hogy nem túl nagy a város. Sok az egyetemista fiatal, és szinte mindenki tud segíteni a másiknak, ha szükséges. Éppen ezért itt elsőévesként sem tud elveszni az ember. Ezt segíti természetesen az is, hogy szinte minden egy helyen van. A legjobb szerintem, hogy a szórakozóhelyek, kávézókban eszmecserére is van lehetőség.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.