DSC_0005

Középiskolásoknak szervez tehetséggondozó tábort a GTK

A mindennapokban is hasznos pénzügyi és gazdasági ismeretekre tehetnek szert a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának nyári táborába jelentkező diákok. Mentoraik segítségével az EcoCamp résztvevői megismerhetik a kar kutatási témáit t, és az egyetemista élet hangulatát is megtapasztalhatják július 23. és 27. között.

 

Június 23-ig a GTK honlapján (http://www.eco.u-szeged.hu/ecocamp/nyitolap) jelentkezhetnek az EcoCamp-be a gazdaságtudomány iránt érdeklődő középiskolások. Játékos formában bővíthetik tudásukat többek között a pénzügyi önismeret-fejlesztés, a marketing-menedzsment ismeretek, illetve a zöld gazdaság témaköreiben, miközben a kar szakmailag kiemelkedő oktatóitól tanulhatnak. Vetélkedők és szabadtéri programok, kirándulások biztosítják a kikapcsolódást a többségében a GTK főépületében tartott ismeretterjesztő foglalkozások után.

A kar számára nagyon fontos a tehetséggondozás. A mindenkori hallgatók fejlesztése, illetve a végzett diákok képezése eddig is biztosított volt a Gazdaságtudományi Karon, de fontos időben megtalálni, segíteni a tehetségeket, a jövendő egyetemi hallgatóka.” – foglalta össze Kovács Péter docens, a tábor szakmai felelőse az új kezdeményezés hátterét. „Felmérések mutatnak rá, a korosztály pénzügyi ismeretei általánosságban véve hiányosak, nem véletlen, hogy a témakör a Nemzeti Alaptantervben is helyet kapott” – tette hozzá. A felsőoktatásban, a munkaerőpiacon, de akár mindennapi élethelyzetekben is fontos az alapvető pénzügyi tudás.

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar korábban Középiskolai Pénzügyi Nappal igyekezett felkelteni a diákok érdeklődését a téma iránt. Az akkor tapasztalt lelkesedésen kapva, a program folytatásaként szervezik meg az első tehetséggondozó tábort. A diákok összetett fejlesztési programhoz kapcsolódhatnak, az önálló munka mellett a csapatépítést is kipróbálhatják. Adatrendszerező, problémafelismerő, szociális és előadói készségeik is fejlődhetnek. Kapcsolatuk az egyetemmel nem szakad meg az EcoCamp végeztével sem, egyéni mentorok segítik a következő tanév során a diákokat, így a kar életének részesei maradnak a táborozók.

Életkortól függetlenül jelentkezhetnek a középiskolások az ingyenes EcoCamp-be. Kollégiumi szállás és étkezés biztosított a résztvevőknek. A tanulmányi átlag, versenyeredmények, továbbtanulási célok és az érdeklődési kör határozza meg a pályázók rangsorát, mivel legfeljebb 30-an vehetnek részt a programban.

SZTEpress

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Spitzer BarbaraSpitzer Barbara – BTK – anglisztika

Szeged és a Szegedi Tudományegyetem is nagyon diákközpontú. Sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, mint más egyetemeken, és rengeteg lehetőséget kínál a hallgatóinak. Ugyanez elmondható a városról is, hiszen rengeteg kedvezményt adnak a diákoknak, melyekkel nagyon sokat lehet spórolni. Így pedig egy kicsit az egyetemista élet is könnyebbé válik.






Kocsis_BalazsKocsis Balázs - FOK, fogorvos

Azért Szegedre jelentkeztem, mert a dél-alföldi régióban szerettem volna maradni. Szegedről jókat hallottam, és most már tapasztaltam is. A kar dinamikusan fejlődik, épület egy 9 székes rendelő itt nálunk, ami európai színvonalú. Nagyon felkészült az oktatógárda, valamint a munkaadók külön skatulyába helyezik a Szegeden végzett fogorvostan-hallgatókat, tehát előnyben van az, aki szegedi diplomával rendelkezik, európai szinten is.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.