A büntetőjogi tudományok oktatása karunkon nem vált szét különböző tanszékekre, hanem a címben jelzett Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék gondozta az ide vonható stúdiumokat.

1. Az első tanár, akinek munkássága visszanyúlik Kolozsvárra: Finkey Ferenc (1890 — 1949), Sárospatakon született. Fiatalon, már 23 éves korában a Sárospataki Jog- és Államtudományi Akadémia helyettes tanárává választották, majd 1894. őszétől a Büntetőjogi Tanszék rendes tanára lett. Két évvel később egyetemi magántanári képesítést szerzett Kolozsvárott. A Jogakadémián csaknem két évtizedet töltött el és munkája eredményeként a Kolozsvári Egyetem 1913- ban tanári állást ajánlott fel számára a Büntető Eljárásjogi Tanszéken. Három évvel később a kultuszminiszter felkérésére a pozsonyi egyetem büntetőjogi tanszékének lett a vezetője, majd a Jogi Kar dékánjaként, azt követően pedig az egyetem rektoraként tevékenykedett. A pozsonyi évei alatt középpontba állította a jogi oktatás gyakorlatiasabbá tételét és a szakképzés megreformálását. Szegedre az egyetem indulásakor, 1921-ben került és a Büntetőperjogi tanszék tanára lett. Egyetemünkön a büntetőperjog előadások mellett kriminalisztikai gyakorlatokat vezetett, és büntetéstani kurzust is meghirdetett a hallgatóság számára. Tudományos munkásságának középpontjában a büntetőjog-tudomány állt. Magas színvonalon művelte az anyagi és az eljárásjogot, valamint a büntetés-végrehajtási jogot is. Tankönyvei, szemináriumai, munkái máig ható hatást gyakorolnak az elméletre és a gyakorlatra egyaránt. A börtönügy tárgyában írt kimagasló könyveivel veszi kezdetét hazánkban a büntetéstan és a büntetés-végrehajtási jog tudományának kialakulása.

2. A Büntetőjogi Tanszék nyilvános, rendes tanára volt a kezdeti időkben Heller Erik (1880 — 1958). Hazai jogi tanulmányok és külföldi tanulmányút után bírósági, majd igazságügy minisztériumi szolgálatba lépett. 1925- től a szegedi, 1940- től a kolozsvári, 1944 és 1949 között pedig a budapesti egyetemen az anyagi büntetőjog és a büntető eljárásjog tanára. Két évtizedes szegedi és kolozsvári tanárkodása alatt született közel 750 oldalas munkája a büntetőjog általános részéről, melyben a klasszikus büntetőjogi iskola dogmatikáját helyezte előtérbe. Összefoglaló és rendszerező munkái – didaktikai értékük mellett – megalapozták a szegedi büntetőjogi iskolát.

Kiterjedt szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Foglalkozott az anyagi büntetőjog és a büntető eljárásjog kérdéseivel egyaránt. Az előbbi tudományág terén elsősorban a fiatalkorúak büntetőjoga, a becsületvédelmi törvény, a büntetés-elmélet, a bűnösség, az anyagi jogellenesség keltették fel érdeklődését, míg az eljárásjog körében a tettazonosság és a jogerő témájában alkotott számottevőt. Mindezek mellett publikált a személyazonosításról, a lopásról és a magánokirat-hamisításról, a biztonsági rendszabályokról és a hatóságok védelméről is.

Tudományos tisztségei közül kiemelendő, hogy tagja volt a MTA Jogtudományi Bizottságának, ill. a " Jog " c. folyóirat szerkesztő bizottságának. Megszállottja volt szakmájának: a halál íróasztala mellől ragadta el, élete utolsó napjait is kutatással töltötte. Szenvedés nélküli halála méltó volt kiegyensúlyozott, szeretetre méltó egyéniségéhez.

3. A kar legendás professzora volt Schultheisz Emil (1899 — 1983). Egyetemi tanulmányait a pozsonyi és a budapesti tudományegyetemen folytatta, 1922-ben szerezte meg a jogi doktorátust. A katonai jogszolgáltatás kötelékébe lépve elsősorban elméleti munkásságot fejtett ki. 1937-ben a debreceni tudományegyetemen katonai büntetőjog tárgykörből magántanárrá képesítették. A katonai kötelékből 1940-ben kilépett, majd 1945-ben rövid időre visszatért, hadbíró-vezérőrnagy lett. 1947-ben a debreceni egyetem tanárává nevezték ki, 1949- től nyugdíjba vonulásáig (1957- ig) a szegedi tudományegyetem Büntetőjogi tanszékének vezetője, 1956/57-ben a jogi kar dékánja. 1951-től hat éven át a Kari Tudományos Bizottság elnöke.

Kutatási területe az anyagi büntetőjog és ezen belül elsősorban annak az általános részét képező anyaga. Különösen jelentősek a jogtárgyról, a bűncselekmény-fogalomról, az alkalmatlan kísérletről és a látszólagos halmazatról írt publikációi. Kedvenc témakörei közé tartozott a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, amelyről monográfiát is tett közzé. Részt vett törvényszerkesztési feladatokban, így nevéhez fűződik a katonai Btk. tervezete (1948) és a Btk. kodifikációs munkálataiban is részt vett (1954 — 1961) is.

Oktatási tevékenységéről el kell mondani, hogy kiemelkedően jó előadó volt, előadásait telt ház előtt tartotta, a számonkérés során pedig szigorú, de maradéktalanul következetes volt. Elméleti munkásságának előadásait és publikációit is átható jellegzetessége volt a pontos dogmatikai rendszerszemlélet. Bátran kijelenthető, hogy e téren Szegeden – Heller Erik után – olyan büntetőjogi iskolát teremtett, amelyben valamennyi utódja követőjének vallotta és vallja magát.

1957-ben nyugdíjba vonult...

4. A tanszék vezetését és vele a büntetőjog előadását Fonyó Antal (1919 — 1981) vette át. Jogi tanulmányait a pozsonyi egyetemen kezdte, majd Budapesten folytatta. Az egyetem elvégzése után ügyvédjelöltként, majd éveken át a rendőrség tisztjeként bűnügyi munkakörben dolgozott. Gyakorlati érzékét tudományos kutató, oktató-nevelő munkájában is kamatoztatta.

Tudományos kutató munkája kiterjedt mind a büntető anyagi jog, mind a büntetésvégrehajtási jog területére. Kandidátusi értekezésének témája a gazdasági büntetőjog védelmének problematikája volt, de foglalkozott a vagyon elleni és a korrupciós bűncselekmények témakörével is. Több jogszabály-tervezetet, szakvéleményt készített az Igazságügyi Minisztérium számára — úgy az anyagi, mint a végrehajtási jog terén. Egész emberi alakját és tudományos munkásságát is a humanista szemlélet jellemezte. Kiemelkedő jelentőségű kriminológiai-pszichológiai tevékenysége, e témakörben is jelentek meg tanulmányai, tagja volt a Magyar Pszichológiai Társaságnak.

Joviális úriemberként tartották számon. Szerény, ugyanakkor vitára mindig kész egyénisége nagyfokú konkretizáló készséggel párosult. Az oktató-nevelő munka szeretete kárpótolt nála minden más, esetleg csak tervben maradt egyéni célkitűzést. Ezért mondta olykor magánbeszélgetéseiben: " Nagyon fontos ugyan a tudományos kutatások publikációkban való leszűrése, de én azért el tudom viselni — szemben sok, emiatt gyötrődő pályatársammal —, ha egy-két hónap elmúlik anélkül, hogy a nevemet nyomtatásban olvasnám. "

5. A szegedi büntetőjogi iskola közelmúltban elhúnyt mértékadó alakja volt Tokaji Géza (1926 — 1996). Egyetemi tanulmányait Szegeden kezdte meg 1945. őszén. És a diploma átvétele után (1949) rögtön a Büntetőjogi Tanszékre került, melynek 42 éven át megszakítás nélkül kiemelkedő, fáradhatatlan oktatója volt. Egyetemi tevékenységét könyvtárkezelő demonstrátorként, majd gyakornokként kezdte. 1952-ben kapta meg tanársegédi kinevezését, 1960-tól a tanszék adjunktusa, majd 1974-től docens volt. 1983 és 1987 között tanszékcsoport- vezetőként dolgozott. 1993- ban címzetes egyetemi tanári címet kapott munkája, mondhatni életműve elismeréseként. Több tankönyv, jegyzet, ill. könyv jelzi tudományos munkásságának magas színvonalát.

Kutatási tevékenységének középpontjában — Schultheisz Emil professzor hatására — a bűncselekmény tana állt. E tárgykörben született fő műve is " A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban " címmel, amelyért nívódíjat kapott. E munka átdolgozott változatain, előbb az 1987-ben megjelent, majd az 1993-ban közzétett "A magyar büntetőjog általános része " című egyetemi jegyzeten több évfolyam nőtt fel.

Tudományos és oktatói munkájával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a kortárs jogi közvélemény a "szegedi iskolára" mutat rá, amikor az igényes, dogmatikailag megalapozott büntetőjogi gondolkodásra épülő praxis tájékozódási pontot keres. Aktív résztvevője volt a nemzetközi tudományos életnek, amelyet többek között az jelez, hogy a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság XIII. Világkongresszusára készült nemzetközi referátumok társszerzője volt.

Saját bűncselekménytani felfogását igyekezett összevetni — és ha kellett: újraértékelni — a környező, elsősorban a német nyelvű országok büntetőjogi dogmatikájával történő szembesítés kapcsán. Györgyi Kálmán megfogalmazása szerint: "Nem volt saját nézeteinek kérlelhetetlenebb bírálója, s mihelyt valamely megoldását már nem tartotta meggyőzőnek, sietett korrigálni."

6. A szegedi büntetőjog ma is köztünk élő, nagy “öregje” Cséka Ervin (1922 —). Jogi tanulmányait szülővárosában, Debrecenben a Tisza István Tudományegyetemen folytatta, ahol 1944-ben summa cum laude minősítéssel doktorált. Az egyetemi tanulmányok befejezését követően joggyakornokként tevékenykedett a Debreceni Törvényszéken, majd posztgraduális képzés keretében a Sorbonne Egyetem jogi és bölcsészettudományi karán folytatta tanulmányait. A jog gyakorlati művelése mellett soha nem szakadt el a jogtudománytól. Tudományos tevékenysége mindvégig összekapcsolódott gyakorlati munkájával, hiszen évtizedeken keresztül ügyészként és bíróként dolgozott (két évtizedig a Legfelsőbb Bíróság bírájaként, tanácselnökeként), de emellett kezdetben Debrecenben, majd Budapesten az egyetem jogi karának meghívott előadója volt, 1966-tól pedig a JATE Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékén dolgozik, kezdetben fél-, később főállásban. Cséka Ervin 1981 óta Karunk egyetemi tanára.

Tudományos-kutató munkája középpontjában kezdetben a bizonyítás, majd a ténymegállapítás (fogalmi kérdések, e két tevékenység egymáshoz való viszonya), később pedig a rendes és rendkívüli jogorvoslatok témaköre állt. Az állam- és jogtudomány kandidátusa tudományos fokozatot "A büntető ténymegállapítás elméleti alapjai" c. értekezésével szerezte meg, akadémiai doktori értekezését pedig a büntető jogorvoslatok témájában védte meg.

Gyakorlati, tudományos munkásságával párhuzamosan, több alkalommal intenzíven részt vett a büntető eljárásjog kodifikációs munkálataiban.

Jelentős tevékenységet töltött, illetve tölt be jelenleg is számos hazai és külföldi tudományos, szakmai társaságban. Így például meghatározó alakja volt a Magyar Jogász Szövetségnek, a Magyar Kriminológiai Társaságnak, a MTA Állam-és Jogtudományi Bizottságának egyaránt.

7. A kriminológia oktatásának és kutatásának elindítója karunkon Merényi Kálmán: 1934. január 8-án született Szegeden. Jogi egyetemi tanulmányait 1961-ben kezdte meg Szegeden, 1964-ben summa cum laude minősítéssel szerzett jogi diplomát. Ugyanabban az évben az általa is "felejthetetlen professzornak" tartott Fonyó Antal tanársegédi állást ajánlott fel részére a Büntetőjogi Tanszéken, melyet akkor elfogadott és így a szegedi jogi kar oktatója lett. 1985-ben az állam-és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot szerezte meg, 1987-ben pedig egyetemi docens lett. 1992-ig főállásban dolgozott a Tanszéken. 1992-ben megpályázta és elnyerte a csongrád megyei főügyészi állást, de oktatói munkáját még nem adta fel: félállásban tanított karunkon. Több tudományos társaságnak is tagja, így a Magyar Kriminológiai Társaság Délalföldi szekciójának titkára, illetve a Magyar Jogász Egylet országos alelnöki posztját is betöltötte.

Merényi Kálmán elsősorban a kriminológia területén folytatott tudományos tevékenységet, ezen belül a nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények témakörében jelent meg kötete és több publikációja is.

16 éves kora óta aktívan sportol, az úszás, a labdarúgás, kézilabda és a röplabda mellett válogatott játékosként kosárlabdázott.

8. A klasszikus szegedi büntetőjogi iskola nemzetközi rangú képviselője Nagy Ferenc: 1948. január 18-án született Kiskunfélegyházán. Egyetemi tanulmányait 1967-ben kezdte meg a szegedi jogi egyetemen. 1972-ben cum laude minősítéssel szerzett diplomát. 1972-től a székesfehérvári városi tanács jogi főelőadója, 1972 és 1974 között a JATE JTK Büntetőjogi Tanszékének tudományos ösztöndíjas gyakornoka. 1974-től 6 évig tanársegéde, 1979-től adjunktusa, 1984-től docense, 1995-től egyetemi tanára a jogi karnak. 1992-től tölti be a tanszékvezetői tisztséget, 1989-től dékánhelyettes, 1990 és 1992 között a kar dékánja volt.

Tudományos kutató tevékenységet a büntető anyagi jog és a büntetés-végrehajtásjog területén folytat. Ezidáig több mint 150 publikációja jelent meg, többek között a büntetőjogi alapelvek, a büntetőjogi szankciórendszer és a büntetés-végrehajtás elméleti és gyakorlati kérdéseinek számos témakörében. Emellett több tankönyv és egyetemi jegyzet szerzője is Nagy Ferenc. 1984-től az állam- és jogtudományok kandidátusa az intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében témakörből, amely kötetben is megjelent. Habilitációját 1995-ben a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege büntetőjogi alapelvek témakörében védte meg. Első alkalommal 1981-ben nyerte el a Freiburgi Max-Planck Társaság ösztöndíját, s azóta Humboldt ösztöndíjasként is több alkalommal folytatott kutatásokat Németországban, a színvonalas freiburgi kutatóintézetben. Tudományos megbízatásai közül kiemelendő, hogy az MTA Magyar Kriminológiai Társaság Igazgatóságának volt tagja, a Börtönügyi Társaság alelnöke, jelenleg pedig elnöke. A Börtönügyi Szemle Szerkesztő Bizottságának tagja. Kimagasló elméleti és oktató munkásságáért 1977-ben miniszteri dicséretben, 1986-ban kíváló munkájáért emlékéremben, 1987-ben a JATE kiváló oktatója, 1997-ben pedig Iskolateremtő Mestertanári elismerésben részesült. 1998-tól négy évig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. 2001. március 14-én az Igazságügyi Minisztériumban a miniszter asszony felkérésére a Büntető Törvénykönyv átfogó felülvizsgálatának előkészítésére alakult Kodifikációs Bizottság társelnöke lett.