Előszó

A 21. század elején a közigazgatás növekvő társadalmi szerepe, jelentősége vitathatatlan tény. A piac mindenhatóságába vetett hit már a múlté, az állami, a magán, és a civil szektor szoros együttműködésére, kooperációjára van szükség ahhoz, hogy a gazdasági, társadalmi, szociális, kulturális jólét kívánatos szintje megvalósuljon. Kérdés ugyanakkor, hogy milyen állam az, amely a jog uralmának megőrzése mellett képes a kor szükségleteit megfelelően szolgálni.

Nem véletlen tehát, hogy Európában és a tengerentúlon egyaránt az egyes országok változó intenzitással, elkötelezettséggel keresik azokat a megoldásokat melyek révén központi, területi és helyi szerveiket hatékonyabbá, takarékosabbá és nem utolsó sorban társadalmilag elfogadottabbakká tudják tenni.

A közigazgatás a folyamatos változás, átalakulás korát éli. A kihívás a gazdasággal, a politikával, a kultúrával, a szélesebb társadalmi környezettel való relatív egyensúly megtalálása, a közösségi célok megvalósulásának elősegítése. Hol vannak már azok az idők, amikor az államigazgatás egyik legstabilabb (statikus) alrendszerként inkább a fejlődés ellensúlya, mint sem annak motorja volt. Napjainkban bármely szegmensét is helyezzük a vizsgálódás középpontjába minden mozgásban van. Új teóriák hatnak a kormányzati szervek felépítésre és működésére, a területi és helyi igazgatás is keresi azokat a megoldásokat melyek révén az autonómia, a képviselet teljesebbé, a szolgáltatási gyakorlat pedig hatékonnyá és színvonalasabbá tehető.

A változás, átalakulás azonban nem töretlen, egyenes vonalú, hanem ellentmondásokkal terhes, hol felgyorsuló, hol megtorpanó, nem is említve a különböző szintek és intézmények eltérő reakcióit. A progresszió zászlóvivői rendszerint a helyi és a területi szervek melyek működésére közvetlenebbül hatnak a környezeti hatások, elvárások. Mindez nem jelenti a központi közigazgatás mozdulatlanságát, a reform, a korszerűsítés itt is a napi gyakorlat szerves része, a fejlesztési programok központi eleme.

A joghallgatók a közigazgatási képzés normatív jellege révén elsősorban a közigazgatás merev, statikus képét ismerik meg. A jogszabályok, jogintézmények, jogviszonyok, jóllehet alapvetően meghatározzák a közigazgatás karakterét, mégsem adnak teljes képet a reálfolyamatokról.

Ahhoz, hogy az oktatás összhangban legyen a gyakorlat elvárásaival, nemcsak elméletileg felkészült, hanem praktikus ismeretekkel is rendelkező szakembereket kell képezni. Ezért a közigazgatás-tudománynak foglalkoznia kell azokkal az elméletekkel, módszerekkel, fejlesztési, korszerűsítési törekvésekkel melyek oly jelentős mértékben hatnak a közigazgatásra. Napjainkban a szinte folyamatos modernizáció alapvetően átalakította a közigazgatást és a róla alkotott képet is: a dinamizmus ma már jobban kifejezi a rendszer lényegét, mint a változás hiánya.

A kötet négy nagy tematikai részre tagozódik. A bevezető fejezetek az állammal kapcsolatos modern elméleteket, az állami feladatok változását és az állami intézmények nemzetközi és hazai kihívásait tárgyalják.

A második nagyobb blokk a magyar, valamint a nyugat-európai önkormányzatok közös, illetőleg eltérő sajátosságait vizsgálja, igazolva a történeti múlt, a gazdasági, társadalmi, intézményi és a kulturális viszonyok máig ható szerepét.

A kötet harmadik részének középpontjában a közigazgatási személyzetpolitika (emberi erőforrás menedzsment) legújabb trendjeinek az elemzése áll. Kiemelt hangsúlyt kapnak azok az okok és körülmények, melyek révén a fejlett demokráciák fokozatosan távolodnak a klasszikus karrier rendszertől és alkalmazzák, jóllehet még nem általánosan, de egyre szélesebb körben a feladathoz kötött kiválasztást. Érdekes ellenpont lehet az olvasó számára a közép-kelet európai országok személyzetpolitikájának a megismerése, abból a szempontból is, hogy az uniós csatlakozás mennyiben járult hozzá a belépést megelőzően megkezdett fejlesztési programok továbbviteléhez.

Végül a munka magyar közigazgatás-tudomány elé tükröt tartva az oktatás, a kutatás, illetőleg az elmélet és a gyakorlat kapcsolatrendszerét vizsgálja, középpontban a tudománynak az állami, politikai döntések megalapozásában, előkészítésében játszott ellentmondásos szerepével.

A tanulmánykötet célja a jogászképzéssel szemben megfogalmazott egyre összetettebb elvárások, igények kielégítése, de haszonnal forgatható a gyakorlati szakemberek által is.

A Szerző