Bezár

Hírarchívum

SZTE MK 2020 május

2020. június 16.
3 perc

Megjelentek a 2020/21 tanévre vonatkozó ÚNKP felhívások. (2020.06.16)

2020. május 26.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja 2020. április 13. és május 18. között rendezte meg az SZTE Mozdulj! nevezetű versenyét, ahol az SZTE hallgatói az általuk megtett kilométereket tölthették fel, és ezzel gyarapíthatták saját karuk eredményeit.

2020. május 12.
2 perc

Az évente megrendezett nemzetközi mérnöki kihívásban idén módosított forgatókönyvet követve, virtuális módon bírálták el a mérnökhallgatók által tervezett pneumobilok terveit, mely versenyen a Pepp-Air csapat az előkelő II. helyet szerezte meg.

2020. május 06.
2 perc

101/2020. (IV.10.) Korm. rendelet „6. § alapján aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek