Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék  --  Agrárjogi tanulmányi versenyek  --  Agrárjogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

VI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Verseny

Szeged - SZTE

2009. február 20.

 

A versenyen részt vett hallgatók:

 

Ambrus István

Budai Gabriella

Kulunich Eszter

Ottlakán Johanna

2010. február 18.

VI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Verseny

  

Az Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Verseny több éves hagyományra tekinthet immár vissza. Az első verseny a Miskolci Egyetem Jogi Kara által került megrendezésre 2003-ban, majd évente az ország más-más egyetemeinek társkarai látták vendégül a versenyzőket. A hatodik Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó Verseny szervezését ebben az évben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszéke vállalta magára.

 

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a gyakorlati oktatás jelentőségét felmérve már régóta igyekszik ösztönözni hallgatóit az előadó- és érvelő készség fejlesztésére még a diploma megszerzése előtt.

A jogesetmegoldó versenyek célja, hogy a gyakorlat iránt fogékonyságot érző joghallgatók összetett, életszerű gyakorlati feladat megoldása során mérhessék össze jogi problémamegoldó készségüket és kreativitásukat.

 

Ugyanez a célja az agrárjogi jogesetmegoldó versenynek is.

 

Ebben az évben rendhagyó lesz a verseny, mivel korábban az egyes egyetemeket 3 fős csapatok képviselték, akik között sorshúzással dőlt el, hogy ki kapja az alperes, felperes és a bíró szerepét. Most először azonban az egyes csapatok 2 főből állnak, és a zsűri maga lesz a bíróság, aki előtt a csapatoknak a felperesi és alperesi álláspontot képviselniük kell.

 

A verseny fődíját, a vándorserleget jelenleg a Szegedi Egyetemen őrzik, mert 2008-ban, Debrecenben éppen a szegedi csapat győzött. A cél tehát ennek a kupának az elhódítása. A feladat nem könnyű, hiszen minden társkart kiváló felkészültségű hallgatók képviselnek, akik közül többen már egy kari fordulóban is a legjobbaknak bizonyultak.

 

 

Program

 

10.30 – 10. 45

Regisztráció

 

10.45

Megnyitó – dr. Szabó Imre, dékán

Tájékoztató – dr. Bobvos Pál, tanszékvezető

 

11. 00

Jogesetmegoldó Verseny 90 perces felkészülés

Az ország nyolc jogi karáról érkező hallgatók (intézményenként 2 fő)

tájékoztatása a versenyszabályokról, valamint a helyszínen kézhez kapott

jogeset kidolgozása a rendelkezésre álló segédanyagok használatával.

 

12.30 – 13.00 Ebéd

 

13.00 – 14.30 

Jogesetmegoldó Verseny

A versenyzők a Jogi Kar Szimulációs Termében a 3 fős szakmai zsűri előtt az alperesi és a felperesi pozíciót képviselve prezentálják (tárgyalás-szerűen) a jogesetet, amelyet a zsűritagok (hivatásos bírák) előre meghatározott szempontok alapján értékelnek.

(Az értékelés szempontjai többek között a releváns agrárjogi /és kapcsolódó szabályok azonosítása, azok megfelelő alkalmazása, továbbá az érvelő készség és előadásmód.)

 

14.45 – 15.00

Eredményhirdetés és díjkiosztás

A zsűri a rendelkezésre álló értékelések alapján döntést hoz a helyezéseket illetően – az eredmények az egyes intézmények esetében (a résztvevőhallgatók eredményei alapján) összeadódnak, így összesített (csapatonkénti) helyezéseket határoz meg a zsűri.

 

DSC03129