2013. november 15-17. között immáron 12. alkalommal került megrendezésre a VMTDK (Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia) Novi Sad-on (Szerbia). A VMTDK célja, hogy alap- és mesterképzésben résztvevő egyetemi hallgatók, valamint fiatal (PhD fokozattal nem rendelkező) kutatók saját kutatási területükről egy összefoglaló előadás keretében bemutathassák kutatási eredményeiket.
A konferencia minden évben egy plenáris ülésszakból és az azt követő - tudományterületenkénti tagolás szerinti - szekcióülésekből áll. Mind a plenáris előadáson, mind a szekcióüléseken három-öt tagból álló ún. szakmai zsűri vesz részt, akik szóban és írásban is értékelik az elhangzott előadásokat (értékelik az előzetes benyújtott pályamunkákat is). A szakmai zsűri javaslata alapján a nemzetközi tudományos bizottság minden szekcióban megválasztja a legkimagaslóbb eredményt elért hallgatókat, kutatókat, az ún. szekció elsőket.
A VMTDK szervezői a konferenciára elsősorban a vajdasági alap- vagy mesterképzésben résztvevő hallgatók jelentkezését várják, ám korlátozott létszámban (50 fő) a Kárpát-medence más régióiból (így kiemelten Magyarországról, Romániából és Szlovákiából) is fogadják a hallgatók és fiatal kutatók / doktoranduszok jelentkezését.
A 12. VMTDK-án a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar képviseletében dr. Gácsi Anett Erzsébet, a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék tanársegédje plenáris előadásként "A detektívtükör használata a büntetőeljárásokban, avagy a tanúvédelem egyik lehetséges eszköze" címmel tartott előadást. Előadásáért a nemzetközi tudományos bizottság doktoranduszi és fiatalkutatói kategóriában szekció első díjban részesítette.
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,