Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak  --  Versenyek  --  Perbeszédversenyek idegen nyelven

CONCOURS HABEAS CORPUS

Francia nyelvű perbeszédverseny az emberi jogok témakörében, amely írásbeli és szóbeli fordulóból áll.
Cimkék: versenyemberi jogokETK
2010. március 10.

 

Verseny neve: Concours Habeas Corpus

 

Jogterület: emberi jogok, Emberi Jogok Európai Egyezménye

 

Verseny rendezője, helyszíne: Association pour la Promotion interuniversitaire des Droits de l’Homme, Lyon

 

Verseny időpontja: minden év november közepétől március végéig

 

Jelentkezés határideje: minden év december közepe

 

Résztvevők (hány hallgató, tantárgyi előfeltétel, stb.): három hallgató, leginkább negyedévesek

 

Verseny nyelve: francia

 

Verseny menete röviden: A hallgatóknak egy emberi jogokkal kapcsolatos jogesetet kell megoldaniuk elsősorban az Emberi Jogik Európai Egyezménye, illetve más emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi jogforrások alapján. Az írásbeli forduló január végéig tart, a hallgatóknak a két vitás fél (egy magánszemély és egy fiktív állam) képviseletében kell elkészíteniük az írásbeli észrevételeiket. A szóbeli fordulóra március közepén kerül sor, a verseny alatt egyúttal egy emberi jogok nemzetközi védelmével kapcsolatos konferenciát is tartanak a szervezők.

 

Egyéb megjegyzés:

A versenyen való részvétel beilleszkedett az ETK keretébn működő francia nyelvű Európa-jogi Master Képzés programjába, a részvétel az ETK anyagi támogatásával történt, ugyanakkor a verseny természetesen a Kar más hallgatói számára is nyitott.

További információ: dr. Kruzslicz Péter és CONGNARD Lauréline, Európa-tanulmányok Központ