Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak  --  Versenyek  --  Perbeszédversenyek idegen nyelven

EUROPEAN LAW MOOT COURT COMPETITION

Európa-jogi perbeszédverseny francia nyelven, amely az írásbeli fordulót sikeresen teljesített csapatok számára szóbelivel folytatódik valamely európai egyetemen. A döntőt Luxemburgban tartják, az Európai Unió Bíróságán.
2010. március 10.

 

Verseny neve: European Law Moot Court Competition

 

Jogterület: Európa-jog

 

Verseny rendezője, helyszíne: European Law Moot Court Association

 

Verseny időpontja: minden év szeptember 1-től április végéig

 

Jelentkezés határideje: minden év november 30.

 

Résztvevők (hány hallgató, tantárgyi előfeltétel, stb.): legalább 3, legfeljebb 4 hallgató, elsősorban negyedévesek

 

Verseny nyelve: francia és angol

 

Verseny menete röviden: Az európa-jogi jogeset közzétételére minden év szeptember legelején kerül sor. Az írásbeli forduló minden év november végéig tart, ez egyúttal a jelentkezés határideje is. A csapatnak két egyenként tizenöt oldal terjedelmű írásbeli észrevételt kell leadni a két fél képviseletében – az előzetes döntéshozatali eljárásban ismertekhez hasonlóan, de a megszabott keretben. Az írásbeli forduló kiértékelése decemberben zajlik, a kiválasztott csapatokat január közepéig értesítik a szervezők az eredményről. Az elmúlt években kb. kétszeres volt a túljelentkezés, tehát minden második csapat kap meghívást a regionális szóbeli fordulókra. Az első szóbeli forduló négy helyszínen zajlik (egy az Egyesült Államokban, három különböző európai egyetemeken). Itt a csapatoknak három szerepben kell perbeszédet tartania: a két peres fél részéről, továbbá az elődöntőtől függően vagy főtanácsnoki vagy bizottsági képviselői minőségben. A három kategóriában tartott perbeszédet külön-külön értékelik, és minden elődöntőből a legjobb, tehát összesen szerepenként négy-négy fő jut tovább a döntőbe, amely minden év március vagy április hónapban kerül megrendezésre Luxemburgban, az Európai Közösségek Bíróságának épületében.

 

Egyéb megjegyzés:

Az elmúlt évek során a Szegedi Tudományegyetem csapata francia nyelven vett részt a versenyen, a szóbeli forduló során – a verseny elvárásainak megfelelően – angol részei is voltak a perbeszédeknek, de a munkanyelv a francia maradt. A versenyen való részvétel beilleszkedett az ETK keretében működő francia nyelvű Európa-jogi Master Képzés programjába, a részvétel az ETK anyagi támogatásával történt, ugyanakkor a verseny természetesen a Kar más hallgatói számára is nyitott.

További információ: dr. Kruzslicz Péter, Európa-tanulmányok Központ