Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak  --  Versenyek  --  Perbeszédversenyek magyar nyelven

POLGÁRI JOGI JOGESETMEGOLDÓ VERSENY

A verseny során a hallgatók egy jogesetből felkészülnek, amelyet utána talárt öltve, a szimulációs teremben játszanak el. A bíróság a szakma neves képviselőiből áll, az első helyezett felperes és alperes képviselheti a kart az országos versenyen.
2010. március 10.

 

Verseny neve: Polgári Jogi Jogesetmegoldó Verseny

 

Jogterület: polgári jog

 

Verseny rendezője, helyszíne: SZTE Állam- és Jogtudományi Kar - Polgári jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék, SZTE ÁJK Karrier Iroda

 

Verseny időpontja: minden évben április-május

 

Jelentkezés határideje: versenyt megelőző cca. két hét

 

Résztvevők (hány hallgató, tantárgyi előfeltétel, stb.): ca. 10-15 hallgató, tantárgyi előfeltétel: POJ III

 

Verseny nyelve: magyar

 

Verseny menete röviden: A résztvevők egységesen kapnak egy jogesetet, melyet a felkészülési idő alatt kidolgoznak, az előzetes sorsolás szerinti alperesi vagy felperesi pozícióban. Polgári Törvénykönyv használata engedélyezett. A kidolgozás után, a szimulációs teremben (JK 209) talárt öltve játsszák el a jogesetmegoldást. A bírói feladatokat egy 3 fős tanács látja el, amely a szakma jeles képviselőiből áll. A tanszék részéről dr. Görög Márta vesz részt a bíróság munkájában.

A bíróság mind az alperesi, mind a felperesi pozícióban eredményt hirdet. Az első helyezettek továbbjutnak az országos fordulóba.

 

Egyéb megjegyzés:

Bővebb információ: dr. Görög Márta, Polgári jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék