A Magyar Köztársaság felelőssége a határon túli magyarokért

Egy adott állam polgárai lehetnek az állam saját polgárai (állampolgárok), más államok polgárai (külföldiek) és állampolgárság nélküliek (hontalanok). A nemzetközi szokásjog értelmében egy állam szuverén módon meghatározhatja, kit tekint állampolgárnak, de az effektivitás elve alapján a nemzetközi viszonylatokban való elismerés feltétele a polgár és az állam közötti tényleges, szoros kapcsolat (lásd: Tóth Judit: Kettős állampolgárságot népszavazással? Az Alkotmánybíróság döntéséről. In: Fundamentum. Az emberi jogok folyóirata 2004/2. 88-96.o.).

A magyar állampolgárság szabályozásának történetét azok a jogszabályok alkotják, amelyek a magyar állampolgárság keletkezésének és megszűnésének feltételeit, valamint eljárását tartalmazzák.A magyar állampolgársági jog az 1879. évi L. törvénycikkel, az első állampolgársági törvénnyel kezdődik, de előtörténete hosszú múltra tekint vissza (lásd pl.: Kisteleki Károly: Az állampolgárság a dualizmus idején In: Állam- és Jogtudomány 1996-1997.) A második átfogó szabályozásra az 1948. évi LX. törvénnyel került sor. A harmadik kódex (1957. évi V. törvény) újrakodifikálását a rendszerváltozás is indokolta, így került sor a jelenlegi hatályos, negyedik kódex, az 1993. évi LV. törvény kihirdetésére, amely a későbbi módosításokkal együtt biztosítja a belső és az európai jog összhangját.

Az Alkotmány 6.§ (3) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását (lásd: 569/E/2001 ABH, 9/2003. (IV.3.) ABH). A „felelősséget érez” szavakat többféleképpen is értelmezik az állam egyfajta érzelmi állapotára utalástól kezdve a határon túli magyarok iránti felelősség fennállásának elfogadásán át a külpolitikai államcélig (lásd: Öllös László: A határon túli magyar kisebbségek alkotmányos jogai Magyarországon 101.o., Tóth Judit hozzászólása a Fundamentum nép, nemzet, szuverenitás kérdéseiről indított vitához Fundamentum 2006/2. 73.o.)

A magyar klauzula egyoldalú, hiszen szövege nemzetközi szerződést vagy viszonosságot nem igényel, és állandó állami feladatvállalást jelent. Az Alkotmány megszövegezői az általános rendelkezések között helyezték el, mégpedig abban a 6.§-ban, amely a Magyar Köztársaság külpolitikáját meghatározó legalapvetőbb elveket és célokat határozza meg. Mindebből adódóan a kaluzula úgy is tekithető, mint a politikai közösség alapító okiratába foglalt államcél, olyan állandó utasítás, parancs, amely a mindenkori magyar kormányzatot és közigazgatást kötelezi.

A magyar felelősségi klauzula két feladatot fogalmaz meg az állam számára (a) felelősségviselést a határ[ok]on kívül élő magyarok sorsáért, valamint (b) a „Magyarországgal való kapcsolatuk ápolásá[nak] előmozdítását. Az első tagmondatnak egyrészt szimbolikus jelentősége van, másrészt jogértelmezési segédletként használható. A második tagmondat azonban már aktív állami magatartást is előír, nevezetesen a kapcsolatok ápolásának előmozdítását.

A felelősség számon kérhetősége és a kötelességek érvényesíthetősége okán kell megvonni a magyar állam felelősségének és kötelességeinek határait. A Magyar Köztársaság nyilvánvalóan nem egyedül felel a határain túli magyarokért, hiszen ők a másik állam polgárai. A Magyar Köztársaság felelőssége eltér saját polgárai iránti felelősségétől, beleérve a magyarországi nemzeti kisebbségek tagjait is. (Öllös László: i.m. 102.). Kérdésként merülhet fel az is hogy kik az alanyai a Magyar Köztársaság alkotmányos felelősségének. A megfogalmazás ugyanis nem tisztázza az állampolgárság kérdését, azaz kérdéses hogy vonatkozik-e a határon túli magyar állampolgárokra, másrészt pedig az sem világos, hogy vonatkozik-e a határon belülre, azaz Magyarországra költözködő, magyar állampolgárságot nélkülöző magyarokra (lásd: Halász Iván - Majtényi Balázs: A Magyar Köztársaság alkotmányának „nemzeti felelősségi klauzulája” In: Ami összeköt? Státustörvény közel és távol Gondolat Kiadó, Budapest 2004. 93-104.o.).

Az Alkotmány 6.§ (3) bekezdésében foglalt alapelvre is hivatkozva született meg a 2001. évi LXII. törvény, az ún. státustörvény, a “Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6.§ (3) bekezdésében foglalt, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségének érvényesítése érdekében, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása céljából” (idézet az Alkotmány preambulumából). A törvény a hatálya alá tartozó személyek számára a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” alapján kedvezményeket és támogatásokat nyújt. A törvény csupán hat környező országban élő magyarokra vonatkozik, akik külföldi állampolgárként különböző oktatási, utazási, munkavállalási, kulturális stb. kedvezményekben részesülhetnek (lásd: Udvarvölgyi Zsolt: Az ún. státustörvényről. In: Esély. Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat 2002/1. 53-58.o.).

A státustörvény nagy vitákat váltott ki, nemzetközi jogi alapon a Velencei Bizottság (az Európa Tanácson belül létesített szervezet, amely az alkotmányjogászok szakmai együttműködésének fóruma) is foglalkozott vele és több kritikát is megfogalmazott. Összefoglalva a Bizottság álláspontja az, hogy a területi és nem területi állam közötti párbeszédre, szerződéses vállalásokra valamint a nemzetközi jog alkalmazására, ellenőrzésére, jogviták megelőzésére és eldöntésére hivatott nemzetközi (jogi) intézmények útján való jogfejlesztést támogatja, ehhez képest csak szerény és kiegészítő szerep juthat az egyoldalú szabályozásnak a nem területi államokban (lásd: a Velencei Bizottság jelentése a nemzeti kisebbségek számára az anyaállamok által biztosított kedvezményes bánásmódról (2001)).

A státustörvény körüli viták mellett felmerült kérdésként az is, hogy szükséges-e állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak ahhoz, hogy az állam a velük kapcsolatos felelősségét teljesítse. Az Alkotmánybíróság 5/2004. (III. 2.) határozata utat nyitott a magyar állampolgárság kedvezményes megszerzésére vonatkozó aláírásgyűjtéshez (lásd még: 40/2004. (X.27.) ABH). A Magyarok Világszövetségének az OVB által jóváhagyott aláírásgyűjtő ívén az alábbi kérdés szerepelt: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19.§-a szerinti Magyar igazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” A népszavazás – bár nagyon megosztotta a közvéleményt – eredménytelen lett, mégis közvetett eredménye volt a 2005. évi XLVI. törvény megalkotása, amely a magukat magyar nemzetiségűnek valló, magyar felmenővel rendelkező kérelmezők honosítását egyszerűsíti, valamint a honosítási és visszahonosítási kérelmek ügyintézésének határidejét csökkenti.

A fenti kérdéseket más megvilágításba helyezheti hazánk, illetve a környező országok EU-tagsága. Az európai állampolgárságot a hazai elemzők a nemzeti állampolgársághoz képest járulékosnak tekintik, ugyanakkor egyes szerzők egyenesen a nemzeti állampolgársággal szemben az európai állampolgárságot tekintik perspektivikusnak, amely meghatározó jogintézményként mintegy maga alá gyűri a nemzetit. Jelenthet-e ez „harmadik utat” a kisebbségpolitika alakulásában?

Fentieken kívül Magyarország új Alaptörvényének Nemzeti Hitvallása és az abban megjelenő kultúrnemzet-felfogás, valamint a határon túli magyarok közösségeinek támogatásával kapcsolatos azon rendelkezések, amelyek már nem csak a felelősség érzését, hanem annak viselését írják elő, további kérdéseket vetnek fel a határon túli magyarok közösségeivel kapcsolatosan, amelyek közül csak egy a választójog megadásának kérdése.

Jogszabályi háttér:

• 1993. évi LV. tv. az állampolgárságról (figyelemmel a módosításokra, legfrisebb: 2010)
• 2001. évi LXII. státusztörvény
• 1949. évi XX. törvény
• Magyarország Alaptörvénye
• Az Európa Tanács Egyezménye az Állampolgárságról
• Az Európa Tanács Parlementi Közgyűlésének 1735. számú ajánlása (2006) a nemzetfogalom értelmezéséről
  
• A Lisszaboni Szerződás európai uniós állampolgárságra vonatkozó részei
• Szomszédos országainkkal kötött államközi alapszerződések
• A Velencei Bizottság állásfoglalása a külföldön történő szavazásról [CDL-AD(2011)022]
  

• 569/E/2001 ABH,
• 9/2003. (IV.3.) ABH
• 40/2004. (X.27.) ABH
• 5/2004 (III. 2.) ABH
• Velencei Bizottság állásfoglalása (2001)

Ajánlott irodalom:

1. Kukorelli István: Alkotmánytan I. Osiris Kiadó, Budapest, 2007
2. Csink Lóránt: Az államfő. In: Trócsányi László – Schanda Balázs: Bevezetés az alkotmányjogba. SZTE-ÁJTK- PPKE JÁK, Budapest 2010, 181-200.o.
3. Jakab András: Az Alkotmány kommentárja I. Századvég Kiadó, Budapest, 2009.
4. Legény Krisztián: Az alkotmánybíráskodás modelljei. In Összehasonlító alkotmányjog. Complex Kiadó, Budapest, 2006.
5. Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei. HVG ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2011
6. Halmai Gábor-Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
7. Pákozdi Csaba - Sulyok Márton: The Birth of a New Nation? Mapping progressive approaches to the nation-concept based on the Hungarian Fundamental Law, in: MPIL - Miskolc Journal of International Law, 8/2011, 43-55.