Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek / Intézetek  --  Jogpszichológiai Kutatócsoport

Jogpszichológiai Fórum

2015. március 12.

Az alkalmazott pszichológia speciális – joggal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó – ága a jogtudomány gyorsan fejlődő társtudományaként egyre több szaktudományos ismeretet tár fel, amelyek integrálásával a „jogpszichológiai diszciplína” hazai elismertetése és továbbfejlesztése érdekében Jogpszichológiai Fórum (a továbbiakban Fórum) létesült azzal a céllal, hogy országosan összefogja a jog és a pszichológia terén tevékenykedő oktatókat, kutatókat és a gyakorlatban dolgozó szakembereket. Az Alapító Okirat szerint a Fórum nyitott valamennyi hazai jogi és pszichológiai oktatási és kutatási intézmény munkatársai, továbbá az ágazat gyakorlati szakemberei számára is. Három egyetem (SZTE, PTE és ME) állam- és jogtudományi karának dékánja együttes támogató nyilatkozatával segíti a Fórum munkáját, hogy a jogász-pszichológus szakemberek törekvése a közösen kialakított Működési Rend alapján mielőbb tényleges szakmai eredmények eléréséhez vezessen.

 

Vezetés:

Elnök: Dr. Zakar András zakar@juris.u-szeged.hu

Titkár: Dr. Zeller Judit zeller.judit@ajk.pte.hu

 

Rendezvények:

2014/2015-ös tanév

Budapest, 2014. december 15. (Működési Rend kialakítása, „Pszichológia joghallgatóknak” című kiadvány előkészítése)

Budapest, 2015. március 13. (A vállalt felsőoktatási tankönyv szakmai előkészítése)

2013/2014-es tanév

Szeged, 2014. április 4.(Alakuló ülés: az Alapító Okirat elkészítése)