Angol tanulmányi verseny középiskolásoknak

Az Angol-Amerikai Intézet 2014-ben tanulmányi versenyt hirdet középiskolai diákok részére! A versenyről az alábbiakban nyújtunk tájékoztatást:

Angol és amerikai irodalom, történelem, kultúra, nyelv
Feleletválasztós teszt, 100 kérdés, 150 perc

2014. január 20. hétfő 15:30.

  • Minden kérdés feleletválasztós (igaz-hamis, melyik a helyes változat, melyik a helytelen változat).
  • 70 kérdés: irodalom, történelem, kultúra, ország-ismeret. Az általános műveltségi ismeretekre vonatkozó kérdéseken kívül csak olyan kérdések szerepelnek, amelyekre a válasz egyértelműen megtalálható a Nemzeti Tankönyvkiadó által a 9-10-11. évfolyamok számára kiadott tankönyvekben.
  • 30 kérdés: nyelvi ismeretek.


Ideális esetben tehát azoknak a 12. (illetve 4.) évfolyamos középiskolásoknak a jelentkezését várjuk, akik az első három középiskolai év anyagát már elsajátították, de a jelentkezés természetesen valamennyi diák számára nyitott.


A verseny lebonyolítását on-line számítógépes formában tervezzük, ehhez az iskolának biztosítania kell megfelelő számú és megbízható internetes, számítógépes hozzáférést a versenyző diákok számára egy megadott időpontban. Ha az iskola ezt technikai okok miatt nem tudja garantálni, akkor megoldható a papír alapú versenyzés is, ebben az esetben röviddel a verseny időpontja előtt elektronikusan elküldjük a felelős tanárnak a tesztsort, a postázott válaszlapokat mi javítjuk.

  • Ha külföldön (angol nyelvterületen) élt valamennyi ideig egy diák, ez nem zárja ki a versenyből.
  • Nem limitáljuk iskolánként az indulók számát, de a második, szóbeli fordulóra csak az iskolák győzteseit hívjuk be.
  • Nincs anyagi vonzata a nevezésnek, sajnos azonban a második fordulóba jutott diákok szegedi utazását előzetes terveink ellenére nem tudjuk támogatni.


Az első forduló tervezett időpontja 2014. január 20. hétfő 15:30.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.