Hallgatag évtized - Konferencia

Konferencia a Kádár-korszak 70-es éveiről


image



Hallgatag évtized, az 1970-es évek címmel rendez konferenciát a Szépírók Társasága és a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszéke (Szabó Gábor és Szilágyi Zsófia főszervezésével) november 16-17-én Szegeden a Bölcsészkar épületében (Egyetem utca 2.), a Kari Konferenciateremben. A kétnapos tudományos eseményen tizenkét eladás hangzik el mások mellett olyan neves előadótól, mint Radnóti Sándor, Margócsy István, Standeisky Éva, Gervai András, Füzi László, Szőnyei Tamás, Szabó Gábor és Havasréti József.

A konferencia a Kádár-kor „hallgatag évtizedét”, az 1960-as évek viszonylagos enyhülésére következő reformellenesség, az ideológiai keményvonalasság megerősödésének időszakát járja körül. Többek között arra keresik a kutatók a választ, hogy a manipuláció nyílt és rejtett formái, a korszakot meghatározó támogatás, tűrés és tiltás hogyan torzították a magyar kultúra természetes működését. De az irodalomkutatók azt is vizsgálják, hogy hogyan teremtette meg a politika az ellenállás technikáit a kor művészeti életének szereplőiben. A „magas” kultúra mellett több előadás hangzik el a populáris műfajokról, a titkosszolgálatok korabeli, a művészeti életet érintő tevékenységéről, valamint a cenzúra hangsúlyos hazai jelenlétéről az 1970-es években.

A kétnapos szegedi irodalmi konferencia félidejében, csütörtökön 17 órától a helyi Grand Caféban (Deák Ferenc u. 18.) rendhagyó kritikai beszélgetés hangzik el Király István nemrégiben megjelent naplójáról, amelynek résztvevői Angyalosi Gergely, Pál Sándor Attila, Reményi József Tamás és Szilágyi Zsófia lesznek.

A konferenciát a Szépírók Társasága, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. A konferencia díjtalanul látogatható. Az előadások mindkét nap 10 órakor kezdődnek.


Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/141127673193512/

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.